VIGYÁZZ, HA JÖN A VONAT!
Kilencven évvel ezelőtt létesült a szepsi városi vasúti megálló. Nevezeték furamód „Szepsi-Alsónak” is, holott, mivel ez a „nagy állomástól” északra van, inkább illene rá a „Felső” elnevezés. Végül is teljesen mindegy, mivel Szepsiben ezt mindig „Kis-állomásnak” hívták. Mára már elvesztette eredeti küldetését, mivel 2003-tól a Szepsi – Alsó Mecenzéf (15,4 km) vonalon megszűnt a személyforgalom. Pedig hát… ha meglenne és működne a Tornanádaska – Torna közötti ezer valahány méternyi vasúti sínpár, akkor pl. Budapestről egészen Mecenzéfig, a Stósz-fürdő alá, a Súgó völgybe, Jászóra, esetleg elágazva Kassára… csoda szép turista vonalak működhetnének, felvirágozhatna az idegenforgalom, vonattal lehetne egybekötve a két reptér – a Liszt Ferenc és Kassa… és még nem is említettem a Tornáról pár lépésre levő Szádelői völgyet.
A korabeli krónikás (Neupauer Gyula) megörökítette a szepsi Kis-állomáson az első le- és felszállókat. A logika szerint (a fel- és leszállók illetősége szerint) a szerelvény Mecenzéfről tarthatott a szepsi „Nagy-állomásra”. A városi megállónál 1930. 05. 15-én reggel leszálltak: Mangel Salamon szepsi házaló, id. Kövér Imre és fia ifj. Kövér Imre, jászói lakosok. Felszállt Neupauer Gyula és Tache Mátyás szepsi nagyvendéglős.
Ők voltak hát az elsők. Mi meg mintha elfelejtettük volna, kik voltak 2003. február 2-án a mostanáig utolsó utasok. Igaz, csak részben voltak ők utolsók, hiszen azóta ment már Kassáról Mecenzéfre nosztalgia vonat. Nem is egyszer. A vidékünkön elhíresült „motorka” (viccesebben „Mánta-expressz”) 21. századi útjairól részlesebben tájékozódhat, aki felkeresi a https://www.vlaky.net/servis/sprava?id=2457&print=1&host=www.vlaciky.sk (2020.05.11.), vagy találhat még képeket a https://www.zubacka.sk/sk/galeria/rusnoparada-2018-kosice/ (2020.05.12.), oldalon, illetve magárol a vasút vonalról, a Husonyicza Gábor által működtetett http://www.vasutallomasok.hu (2020.05.12.) oldalon, vagy a https://www.zeleznicne.info/view.php?cisloclanku=2014060008 (2020.05.12.) oldalakon is.
1. 
2. 
3.
4. 
1. A "Kisállomás" elhanyagolt állapotában
2. A felújított "Kisállomás"
3. Vigyázz, ha jön a vonat!
4. Neupauer Gyula - egyike az első utasoknak
Tisztelt ünneplők!
(Elhangzott Szepsiben az 1848/49-es emléktábla és kopjafánál)
Vannak az ember életében ihletett pillanatok. Hasonlóan vannak ezzel a nemzetek is.
Ebben az esetben gyakran évekről is beszélhetünk. Ilyen időszak volt 171, illetve 170 évvel
ezelőtt a két forradalmi esztendő. 1848/49. Március 15-én indultak be az események.
A nemzet kiállt a szabadságért. Így volt ez nálunk, Szepsiben is. Az akkor még jóval kisebb
városkánkban és környékén is akadtak sokan, akik megérezték az idők szavát.
Egy részüknek a nevét megörökítettük a márványtáblán itt a kopjafa tövében.
Az 1848/49-es szabadságharcban Szepsiből, illetve közvetlen környékéről,
tevékeny részt vettek:
Csörghe László nemzetőr kapitány,
Dávid Gáspár,
Fodor János,
Fuchs Mátyás, Nagyidáról,
főtisztelendő Füzeséri Füzesséry Pál alesperes, tiszteletbeli sági prépost
Góts János,
Halmy Gábor főhadnagy,
Hardonyi László,
Királyhelmeci Szentpétery Sándor őrnagy, Makrancról,
Kukoro Károly,
főtisztelendő Lacsny Vince, esperes,
nagytiszteletű Márkus György,
Paszter András,
Persenszky Mihály,
Schwartz Mihály Nagyidáról,
Staut Adolf ezredes és még sokan mások.
Büszkék lehetünk rájuk. Voltak közöttük magyarok, szlovákok, mánták, (németek), zsidók
és romák (cigányok) is. Ez nem volt meglepő mert már a Rákóczi szabadságharcban
is láthattuk ennek előjeleit. Sajnos manapság szokás lett egy bizonyos kisajátítása
a történelemnek, a hősöknek és a mozgalmaknak is. Egy-egy nemzetnek kizárólagosan az egyik
oldalon találnak helyet. A valóságban, amint ezt pl. az aradi vértanúk esetében is láthatjuk,
voltak közöttük többféle nemzetnek a fiai, többféle felekezetnek a hívei. Nem osztrák, német
akasztott magyart, hanem valójában az elnyomó hatalom akasztott szabadságharcosokat.
Éppen az idén a pozsonyi ünnepségen hangzott el, hogy a szabadságharcban 20 – 30 ezer szlovák
vett részt a forradalom oldalán a harcokban, hogy Kossuth Lajos, aki tudott szlovákul is,
ezekkel saját anyanyelvükön beszélt többször is.
És a másik oldalon is voltak németek, magyarok és szlovákok is. Mi most a szabadságharcosokról
emlékezünk meg.
Tisztel ünneplő közönség!
Különös dolog a számmisztika. A 8-as és 9-es éveknek különös helye van a történelemben.
Fontos, korszakváltó események zajlottak ezekben az években. Hol pozitív, hogy negatív
előjellel, hol felbukkan mindkettő. Gondoljunk csak 1848/49-n kívül 1919-re, vagy 1939-re,
1948-ra, 1968-ra, 1989-re. Ezek az évek előre, vagy hátra fordították az emberiség fejlődését,
sorsát.1848/49-et a jövőért folytatott harc és a szabadságvágy vezérelte. Nemhiába nevezték
csillagnak az 1848-as évet.
Azok a szepsiek, akik abban a szerencsében részesültek, hogy tevékeny részt vehettek
a szabadságharcban, Ők megérdemlik a tiszteletteljes főhajtást és a megemlékezést, azt, hogy
soha ne feledjük el őket. Szepsi hőseink között sok tehetséges ember akadt. Itt volt például
a Halmy család egyik tagja Halmy Gábor főhadnagy, aki 170 éve életét áldozta a szabadságért.
A Halmy család Szepsiben és Bodollóban volt honos, de Kassán is lerakta névjegyét. Hiszen,
példának okáért a család egyik későbbi generációjának tagja doktor Halmy Károly ügyvéd volt
az első, aki 1906 júniusában léghajóval Kassa fölé emelkedett. Szepsi lakos volt,
itt nyugszik ő is, a temetőben, de a sportéletet egy nagyobb városban, Kassán szervezte.
Staut Alajos édesapja József Kassán több könyvet és kalendáriumot adott ki. Ő maga Klapka
György oldalán harcolt, védte Komáromot, az utolsó pillanatig. Utána kegyvesztett lett,
de tehetségét végül olyannyira elismerték, hogy először Felsőmecenzéfen és Lúciabányán
dolgozott mint bányamérnök, a kiegyezés után visszahívták a hadseregbe, visszakapta rangját
és ezredesként hunyt el.
Csörghe László nemzetőr kapitányunk a város szabadságharcosait vezette mindkét kassai
csatában. Ők nem járták akkor sikerrel, de később ő is királyi táblabíró lett. Házuk ott állt
a mai posta helyén. Sírját fűvel benőve megtaláltuk pár éve a családi sírkertben
és helyreállítottuk. Ők mindnyájan bizonyították életükkel a szabadság gondolatához való
hűségüket, rátermettségüket és tehetségüket.
Az sem véletlen, hogy a kokárdák elterjedését 1848. március 15-hez kötjük. Viselte azokat
akkor szinte mindenki, grófok, tábornokok, miniszterek, a hölgyek a korzókon, a mesteremberek
és a közkatonák is. Mi ez, ha nem a szabadság és az egyenlőség jelképe. Viselték magyarok,
szlovákok, németek és zsidók is.
Az idén 1849-nek van 170 éves, kerek évfordulója. A szabadságharc története 1848. márciusában
kezdődött, 1849-et sokszor hajlandóak vagyunk Világoshoz és Aradhoz kötni, megfeledkezve az év
első felében, a tavasszal erét eredményekről, sikerekről. Pedig valójában akkor születtek
a legnagyobb hadi sikerek, akkor volt a győztes csaták is, egészen addig, amíg az orosz cár
nem sietett „kollégája” az osztrák császár segítségére. 1849-ben, amikor Szepsit elözönlötték
a kozákok. Akkor is akadtak hősök, aki még fegyvertelenül is szembe mertek nézni az ellenséggel.
Ilyen volt Márkus György református tiszteletes, Füzeséri Füzesséry Pál katolikus alesperes,
tiszteletbeli sági prépost és néhány további városatya, akik Szepsiben maradtak,
félrevezette a megszállókat, üres gabonavermeket mutattak meg az élelmet követelő, szuronyokkal
fenyegetőző kozákoknak. Magyar, szlovák, német és zsidó, katolikus és református, mind együtt
álltak a szabadság oldalára.
Itt volt végül nálunk, ha később is, Folkusfalvi Lacsny Vince is, aki 1848/49-ben,
akkor még Monokról, mint ottani római katolikus adminisztrátor részt vett a harcokban.
Megfizetett érte, Munkács várbörtönében sínylődött, majd évekig kérelmezte, hogy újra méltó
helyre kerülhessen. 1870-től 1889-ig volt itt nálunk esperes plébános. Itt halt meg, itt is
temették el, sajnos nem ismerjük a sírjának a helyét. De nem csak mint lelkiatya,
szabadságharcos tett tanúságot tehetségéről. Történész is volt, sok írása jelent meg országos
szaklapokban. Nemzetét és Szepsi szolgálta. Az ő példája, és Csörghe László példája is
emlékeztet arra, hogy a szabadságharc után jöttek évek, sőt évtizedek, amikor a feledés
homályába igyekeztek belenyomni emléküket. Ez csak részben sikerülhetett. Csörghe László
sírköve már előkerült a gyepszőnyeg alól, a többiek emlékét is sikerült részben előásni
a levéltárak és könyvtárak sokszor penészes, poros könyvei alól.
Emlékezzünk, mert akikre emlékszünk, azok itt maradnak velünk. Emlékezzünk, miattuk,
magunkért és legfőképpen a jövőnkért. A jövőért, a szabadságért, értékeinkért, amiért ők sokan
az életüket adták, de legalábbis az életüket szentelték a nem célok megvalósítására, érettünk,
mindnyájunkért, magyarokért, szlovákokért, mántákért, zsidókért, romák – cigányokért,
reformátusok, katolikusok, evangélikusokért és más vallásbéliekért… Mert a szabadság mindenkié,
aki becsüli s másikat és védi saját értékeit. A szepsi értékeket,
a valaha volt Szekeres-falva, Szepsi lelki, kulturális kincseit. A mi örökségünket.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
PhDr. et ThMgr. Halász Péter, Szepsi
(Fotók: Zborai Imre)
Történelmünkből- itt tekinthető meg a prezentáció az 2018-as Szepsi Gyülekezeti Napok előadásáról:
http://halaszpeter.com/images/PDF/Szepsi-es-az-Elso-vilaghaboru_02.pdf
