(Rövidített változat)

Írta: Halász Péter

 

     A régi korokból elég kevés információnk van Szepsiről és környékéről. Jelentek meg ugyan olyan könyvek mint például a pap-régész Juraj Macák könyve, amelyek arról tudósítanak, hogy Buzitán, Csécsen, Tornán és Jászón ószláv települések voltak, viszont állításait nem részletezi. Közvetlenül Szepsiben ezidáig nem folytattak régészeti kutatásokat. Mindezek ellenére azonban elmondhatjuk, hogy a korai Szepsi életét nagyban befolyásolta: - a görgői királyi nyaraló közelsége, - a jászói premontrei apátság és hiteles hely közelsége, - a tornai királyi uradalom közelsége, - a Kassáról Jászón át Rozsnyóra vezető középkori út vonalvezetése.

  

 

Fontos dokumentum Szepsi történetét illetően az a királyi okmány is, melyben IV. Kun László királyunk a szepsi illetőségű Leonardot királyi solymászának nevezte ki. Az okirat 1282. március 30-án készült Szepsiben. Valószínűleg ez a legrégebbi fennmaradt Szepsiben készült irat. A fent említett adatok is bizonyítják, hogy Szepsi a középkorban aránylag fontos településnek számított. 1317-ben például feljegyezték, hogy Szepsi városát "városi tanács irányította, élén városbíróval". A pápai tizedszedő a 14. század harmincas éveiben feljegyezte, hogy Abaúj vármegyében annakidején 250 település volt található, köztük 125 kőfallal körülvéve és ezek mindegyikének volt temploma is. A befizetett tizedek a települések nagyságáról tanúskodnak. Kassa 552 garast fizetett, Gönc 107-et s Szepsi a maga 96 garasával pedig a harmadik legnagyobb abaúji település volt. Érdekesség, hogy Miskolc akkoriban csupán 18 garast fizetett. 

 Szepsi közvetlen környezetéről a középkorban

     Szepsi közelében található a jászói premontrei kolostor. A premontrei rendet még III. István király (1116 - 1131) telepítette le környékünkön 1130 táján. Más források szerint viszont később, 1182-ben hozta be ide a rendet III. Béla király (1173 - 1196). Ez azt jelenti, hogy Jászón már a 12. század első éveiben, sőt Szent László király uralkodása alatt (1077 - 1095) megjelenhettek az első telepesek. A 12. - 13. században már létezett Csécs. Ennek alapján elképzelhető, hogy Szepsi is létezett már mint kis település, valamikor a 10. ? 11. században. Feltételezhető, hogy az  erdőirtások mentén keletkezett. A régi iratok szerint a korai Szepsi Abaúj vármegyéhez tartozott. Ennek ellenére egyes iratok szerint a község a tornai vár uradalmához tartozott. A fejlődésben nagyon visszavetette környékünket a tatárjárás (1241 - 1242). A tatárok a  Bódva völgybe is eljutottak. A folyó mentén egészen Jászóig hatoltak és felégették a kolostort. Ezt a pusztítást Szepsi sem úszta meg. A lakosok a horda elől megpróbáltak elmenekülni, de a tele ülés szinte teljesen elpusztult. Ráadásul a keletkezett káoszt néhány telhetetlen nagyúr is  kihasználta. Így például az Aba nembeli Izsák is, aki    megtámadta és kifosztotta a jászói kolostor, sőt elfogta a prépostot is. Minden csapás ellenére a környéken hamar megindult a tatárok okozta károk eltávolítása. IV. Béla király, aki már a árjárás alatt is   ékünkön bujkált egy ideig (lásd a szádélői Király barlang mondáját), a tatárok távozása után sem feledkezett meg azokról, aki a szükségben megsegítették. Albert, jászói prépost kérésére Tornán kiállíttatott egy okiratot, melyben az eredeti elpusztult irat nyomán megerősíti a  birtokaikban (1255. március 25.). Ez az irat a jászói apátság irattárában van, amely jelenleg a pozsonyi várban az állami levéltárban van elhelyezve. Neupauer Gyula, városunk krónikása megjegyzi, hogy ennek az iratnak a másolata 1932-ben megvolt Szepsiben is. említett Albert prépostnak köszönhetően Jászón hamar megjelentek a különböző mesteremberek, akik részt vettek az apátság birtokainak helyreállításában (kovácsok, ácsok, de hentesek, pékek és más mesterek is). Mindezen mozgások ellenére viszont Szepsit csupán a  árok távozása után tíz év múlva kezdték rendbe hozni. Addig, úgy tudjuk, hogy városunk lakatlan maradt. Egyes történészek szerint az eredeti Újvár vármegye éppen IV. Béla király uralkodása alatt lett felosztva. Ekkor keletkeztek volna Abaúj, Sáros és Heves vármegyék. 

A középkor és az újkor a plébánia életében

     A tatárok 1285-ben újra betörtek Magyarországra. Eljutottak egészen Abaúj vármegyébe és nagy károkat okoztak. Ugyanakkor az erejük már nem volt mérhető az 1241-eshez. A védők is jobban felkészültek már, okultak a keserű tapasztalatokból. Feltételezhető, hogy a tatárjárást követően Szepsi lassan virágzásnak indult. Erről tanúskodnak az elszaporodó perek a jászói apátsággal. Szepsi terjeszkedett. Szántóföldeket igyekezett szerezni, irtotta a környező erdőket. Ez természetesen hamar kiváltotta a tehetős szomszéd, a jászói apátság ellenszenvét. Mindenekelőtt a várostól északra elterülő erdőkről, földekről volt szó (Hetény). III. Endre magyar király (1290 - 1301) trónra lépésének évében, 1290 december 21-én, hogy megjutalmazza és a Szepsi által elvett földekért kárpótolja, arany és ezüst kivételével bányászati jogokat adományozott a jászói kolostornak (Neupauer, Gy: Szepsi község monográfiája. Kézirat. Szepsi. 1932. 32. oldal.). Ebben az évben az okiratok már említik a szepsi templomot és a plébánost is,  még konkrét nevén nem nevezve meg őt. Az általános vélemény szerint a szepsi templom a 13. század 80-as éveiben épülhetett. Ez a templom azonban még nem hasonlítható a mai templomhoz.  A 14. század elején feljegyezték, hogy az akkori uralkodó (Károly Róbert, 1308 - 1342) 1312. augusztus 11-én Perényben tartózkodott. Ugyan abban az évben tartották Abaúj vármegye első bejegyzett közgyűlését Kassán. A közgyűlést a Borsa nembeli Kopasz Jakab nádor vezette (1310. június ? 1315. március). Az akkori közgyűlések közül 1312. december 24-én a régi megyeszékhelyen, Forrón tartottak egyet, egy másik közgyűlésre 1314-ben Enyickén és Buzitán került sor, 1317-ben pedig Közép-Németiben, 1320-ban Gönc adott otthont a  közgyűlésnek, majd újra Forró. Ismert néhány korabeli főispán neve is: 1312 (?) Mihály, 1316 (?) János, 1317-ben Drugeth Fülöp, 1327-ben Drugeth Vilmos, 1331-ben Mihály nevezetű főispánja volt a vármegyének. 1309-től már egyik-másik alispán nevét is feljegyezték, így 1309-ben Beke, 1330-ban Pál fia János Magister volt az alispán Abaújban (Ugyanott, 35. - 36. oldal). 

Károly Róbert király uralkodásának kezdetét belső viszályok jellemezték (lásd a Rozgonyi csatát). 1312-ben a királyi had dél felől Kassa felé tartott. Elhaladtak Szepsi és Torna mellett is.   Az   Amadék egyik hadvezére Demeter Torna előtt megpróbálta megállítani a királyt. A   csatában elesett a királyi előőrs parancsnoka Visontay Kompolthy László. Ennek ellenére a   hadsereg tovább haladt Kassa felé.  Az 1317-es évből való az a feljegyzés, amely először nevezi meg a Szepsi városbírót ? ezt a posztot akkoriban bizonyos Chunkymanus töltötte be. Vele együtt megemlítik Menyhért fia János szabómestert (Hanus sator [sartor?] filius Menhardi), egy Konrád nevű kereskedőt (Conradus institor), „Hanus filius Albi“-t, Enramot és még másokat is (Ugyanott, 35. oldal). Ugyancsak ebben az évben jegyezték fel, hogy Szepsi városa vagyonjogi pert folytatott bizonyos Buchk nembeli Domonkossal szemben. Ez a per viszont Péter alispán javaslatára a jászói konvent előtt egyességgel ért véget. 1330-ban Drugeth Fülöp abaúji főispán telepeseket hozatott a szepsi plébániához tartozó Bodollóba.  1331 fontos év a   Bódvavölgy történetében. Az akkori szepsi városbíró Kunthmánus, akit Tatárnak is neveztek, „örökös“ szerződést kötött a jászói káptalannal a Bódva mindkét partján Hetény pusztánál elterülő földek használatára. A szerződés értelmében a szepsiek évente „Szent király nyolcadán“ (Szent István ünnepének nyolcadán) fizették a bérletet borral, vászonnal, gyertyával és a termés egy részével. Ha ezt nem teljesítették volna, a bérleti díj a duplájára emelkedett. (A   Kassai Százéves Egyházmegye Történeti Névtára és Emlékkönyve I. Kassa. 1904. 191. oldal.) 1317-ben a „szepsi iratok“ másolatait Jászóról átszállították Leleszre. Ebben az időben Szepsi, akárcsak a környező falvak a tizedet az egri káptalannak fizették. A környékbeli tizedfizetők között feljegyezték Szesztát, Bodollót, Pédert, Makrancot, Csécset és Pányt is.   A   korabeli iratok szerint az akkori szepsi plébános éve jövedelme 20 márka volt, tizedként Szepsiben évente 96 garast szedtek be. (GYÖRFY, György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. Budapest. 1963. 146.- 147. oldal) (1351-ből ismert Jakab esküdt neve. 1359-ben a városbíró egy bizonyos Hanchmann).

A jászói apátsággal folytatott viszály története 

Az 1331-es szerződés megoldást nem, csupán a vita folytatását eredményezte. (Az első ellentétek még a 13. század 90-es éveiben jelentkeztek, III. Endre uralkodása alatt.) Írásos adatot nem ismerünk, de valószínű, hogy a vita akkor kezdődhetett, amikor a szepsiek felhagytak a bérleti díj fizetésével és kezdték sajátjuknak tekinteni a bérbevett földeket. A város fejlődése oda vezetett, hogy a szepsiek a Jászóval határos földeken 1340 - 1347-ben felépítették a hetényi majort. A város terjeszkedése azt is jelentette, hogy a szepsiek sorra irtották a környező erdőket, melyek nagy részét a jászói prépost a sajátjának tudta be. A jászói prépostságnak hasonló vagyonjogi vitái voltak Gölnicbányával, Szomolnokkal és időnként Tornával is. Miklós, akkori prépost határozottan fellépett a földfoglalókkal szemben. A szepsiekkel folytatott vita ezután még 130 évig elhúzódott. Közvetítőként, bírókként felléptek ez idő folyamán nádorok, uralkodók sőt maga a pápa is.  A viszályból kifolyólag említik meg az okiratok először név szerint a szepsi plébánost is, aki akkoriban egy János nevű lelkipásztor volt. Ez a plébános, egy Jakab nevű esküdttel együtt kieszközölt a királynál egy levelet, melyben az akkori uralkodó Nagy Lajos királyunk (1342 - 1382) megtiltja a premontrei szerzeteseknek, hogy gátolják a szepsieket a Fekete erdőbeli fakitermelésben és a vitás földek használatában. Viszont a királyi parancs sem jelentette a viszálykodás végét. 1359. november 22. a nádor által meghatalmazott Izsép azért látogat Jászóra, hogy újra kimérje az apátságot megillető területet. (Itt Kont Miklós nádorról lehet szó, aki 1356 márciusa és 1367 áprilisa között töltötte be ezt a tisztet).

Az eredmény inkább kedvezhetett az apátságnak, mintsem a városnak, mivel a szepsiek újfent panasszal élnek, hivatkozva a Nagy Lajostól kapott kiváltságokra. A per újra a király elé került, aki igyekezett egy mindkét felet kielégítő döntést hozni. A szepsieknek meghagyja a vitatott földeket és az erdő használati jogát, a jászói kolostornak pedig kárpótlásul széleskörű bánya-jogokat adományoz, melyeket 1364-ben újfent megerősít.  1347-ben említik először a szepsi földesurat, a Rozgonyiak személyében. Nem világos viszont, hogy az eredetileg királyi szekeresek lakta szabad királyi város miként került, legalábbis részben földesurak kezére. 

Az ezt követő években Szepsi földesuraiként említik a Kapolyiakat is (1387). Feltételezhetjük, hogy a szepsi földek egy része szabad polgárok, köznemesek tulajdona volt, míg más részek a  őnemesség kezére kerültek.  Megerősíti ezt az a tény, hogy bár a Kapolyaiak Zsigmond királytól kapták szepsi földjeiket, a városkát továbbra is királyi településként emlegetik. 

 

A husziták Szepsiben

     Szlovákia történelmét a 15. században erősen befolyásolták a Csehországból szétkergetett huszita harcosok. Ezek nagy részét zsoldosként alkalmazta Giskra János (1400 körül, 1469 körül). Giskra zsoldosvezérként érkezet Magyarországra, és mint azt a Szlovák életrajzi lexikon is feljegyzi (MINÁČ, Vl. a kol.: Slovenský biografický slovník. II. zv., Martin : MS, 1987, s. 562 - 563. ),  a Lipany melletti csatát követően Zsigmond király szolgálatába állt. 1440-ben 30 ezer aranyért Erzsébet özvegy magyar királyné alkalmazta, hogy Magyarországra érkezve védelmezze a még gyermek V. László (1444 ? 1457) érdekeit. Giskra felső-magyarországi tevékenységével hamarosan keresztezte a Hunyadiak érdekeit. Zsoldosai gyakran rablókként viselkedtek, és így fokozatosan az első számú közellenséggé küzdötte fel magát. Megjegyezendő viszont, hogy a  „huszita“ gyűjtőnév alatt nem csupán az ő zsoldosai garázdálkodtak. Több Cseh földről menekült katona valódi rablóként viselkedett és sanyargatta a helybéli lakosságot. Ugyanakkor fordítva is igaz a dolog - sokan Giskra zsoldosai közül nem voltak husziták, sőt katolikusok voltak. Valószínű, hogy maga Giskra János is katolikus hitű volt.  Az ú. n. husziták magyarországi ténykedésük alatt több várost, várat és kolostort is elfoglaltak és hosszabb-rövidebb ideig hatalmukban tartották. Elfoglalták Jászót (1440 után és 1447-ig birtokolták) és  is. Szepsit egyik fő erődítményükké építették ki. Giskra és egyik a vidékünkön tartózkodó kapitánya Talafúz Szepsit kőfallal körülvették, és külön megerősítették a templomot is. Nincs birtokunkban részletesebb beszámoló arról, hogy miként érintette a husziták jelenléte Szepsi vallási életét, de bizonyos, hogy a huszita vallás nyomot hagyott a városban. 

Giskra uralma Szepsiben 1451-ig tartott. Már 1449-ben Hunyadi János személyesen állt a hadak élére, elfoglalta Szepsit és leromboltatta a városfalakat

(MARKÓ, A.: Magyarország hadtörténete. Budapest : OKT, 1943, s. 57. a SZIKLAY, J. - BOROVSZKY, S.: Magyarország vármegyéi és városai I. Budapest : Apollo, 1896, s. 351.). Hunyadi seregének távozása után azonban a maradék zsoldosok visszaszivárogtak a városba és így Hunyadi 1451-ben kénytelen volt újfent elfoglalni Szepsi. (A környéken is sor került több kisebb-nagyobb csatára a   Hunyadiak és a husziták között. Így 1449. szeptember 15-én Somodi és Torna között, 1451-ben Tornánál, 1452-ben Jászó és Szepsi között. [NEUPAUER, Gy.: Szepsi község monográfiája, s. 53.]).  A husziták ideje Abaújban 1462 után végleg leáldozott. Akkor Mátyás király (1440 - 1490) megegyezett az V. László örökségét védelmező, illetve áhító III. Frigyes császárral (1440 - 1493), Giskrát szolgálatába fogadta (alázatos, könyörgő levele a királyhoz fennmaradt Bonfini krónikájában), bárói rangot adott neki és a felvidéki birtokaiért cserébe temesi és aradi birtokokat adományozott volt ellenfelének. Giskra ezután még feltűnt 1468-ban a szultán udvarában, mint a király meghatalmazott követe a béketárgyalások során (MINÁČ, Vl. a kol.: Slovenský biografický slovník. Zväzok II. s. 563.).

 

Herkó Páter Szepsiben

     A 16. század közepétől kezdve Szepsiben is jelen van a reformáció, illetve, hamarosan az ennek ellensúlyozására kifejtett megújhodási igyekezet katolikus részről. A 17. század közepére kiéleződtek az ellentétek. 1644-ben Eszterházy Miklós nádor (1525. 10. 25. - 1645. 9. 11.) parancsára átvonult Szepsin a császári sereg. Délnek tartottak. Szepsiben megállva vissza akarták venni a katolikusoktól elvett javakat. Ez akkor nem járt sikerrel. Az osztrákok viszont felégették a templomot, a parókiát és az iskolát is. A szepsi reformátusok I. Rákóczi Györgyhöz fordultak segítségért (Rákóczi 1630 - 1648-ban Erdély fejedelme volt). A református földesurak ebben az időben erősen támogatták a tanulni vágyó ifjúságot. Így került sok szepsi diák külföldi egyetemekre (Heidelberg, Marburg, Wittenberg, stb.). Ezek közül a diákok közül sok kitűnő hazafi, író és pap került ki (Szepsi Macer János, Szepsi Láni Mihály, Szepsi Laczkó Máté, Szepsi Csombor Márton és sokan mások). Ezeknek a többségükben református prédikátoroknak a művei révén Szepsi az egész Magyarországon híressé vált. Például Szepsi Csombor Márton az első magyar útleírás, az Europica Varietas szerzője. Szepsi Laczkó Máté történeti krónikát írt, melyben Szepsivel külön foglalkozott  A protestánsok 1644-ben egy gyűjtésnek köszönhetően 22 mázsás harangot öntettek. 1646-ban az egyházközség megbízta a szombathelyi Ács Pált az új templom építésével.  A katolikusok létszáma ebben az időben a minimumra csökkent. A  , a parókia és az iskola a protestánsok kezére került. Nem tudni, hogy magánházaknál voltak-e ebben az időben katolikus szentmisék, avagy más községbe jártak a  szepsi katolikusok.   A felvázolt helyzet kezdett gyökeresen megváltozni, mikor a környéken megjelent egy ferences szerzetes - Herkó János (Hirko, Hyrko, vagy Hyrka néven is emlegették). Tevékenységét a közeli Szendrőn kezdte el, majd áthelyezte székhelyét Tornára. Ha valóban igaz, hogy a ferencesekhez tartozott, akkor a Legszentebb Megváltó Salvatoriánus provinciájába tartozhatott (observánsok), esetleg lehetett konvetuális is (a ferencesek másik Szűz Máriáról elnevezett provinciája azonban inkább a Pozsony körüli, nyugati országrészben fejtette ki tevékenységét). Herkó Páter mélyen megmaradt a Bódvavölgy emlékezetében. Kinek, mint a  helyreállítója, kinek, mint véreskezű ellenfél. Vezetéknevét, egy ideig  félrehallással magyarázták, a német „Herr Gott, der Pater is da!“ (Úr Isten, a Páter itt van!) mondatból veszették le, mert jövetele rémületet keltett a német ajkú protestánsok körében. Sok reformátust erőszakkal térített át. Neve szólás formájában is fennmaradt - „Ezt maga Herkópáter sem győzné meg!“ Egyes magyar kutatók szerint a „Herkópáter“ elnevezést a  német „Herr Gott Vater“ - Atyaisten kifejezésre vezethető vissza. Később viszont kiderült, hogy Herkópáter egy valóban élt személy volt. Neupauer is említi, hogy ferences szerzetes volt. Mások úgy tudják, hogy Hyrko János jászói plébános volt, aki egyben a császáriak hadnagyi rangját is viselte – „welcher ein Hadnagy oder Oberster der Labanzen war...“.  Szőnyi Nagy István, volt tornai református prédikátor (1632 - 1709), könyvében leírta, ahogy Herkópáter Tornáról kiüldözte. 1671-ben a „vérrel hírhedt“ Herkó Páter fejszével a kezében a császári katonák élén kényszeríttette Szőnyit, hogy Tornát elhagyja. Kemény az Abaúj-Tornai közleményekben még azt is megjegyzi, hogy a HYRKO név Jászón honos volt abban az időben, sőt évekkel előtte Kassa mellett, Miszlókán élt egy Hirko Antal nevű pap (1605), aki a várostól (Kassa) bizonyos javadalmakat követelt.  Herkó Páter nagyon sikeres volt Szepsiben, hiszen a  még szinte kizárólag protestáns városkából idővel újra katolikus többségű város lett. 

Herkóról keveset tudunk, de mégis minduntalan fel-felbukkan a régi iratok és emlékek között. Megemlíti őt Novatius (Novák) Márton is az 1679-ben Wroclawban kiadott emlékirataiban. Novatius mecenzéfi evangélikus lelkész volt, könyve németül jelent meg (Ungarische gewisse und wahrhaftige Avisey oder ausführlicher und wahrhaftiger Bericht, derer Geschichte, so sich von anno 1658 bis anno 1674 mit Martino Novaken und seinen beyden Kirchegemeinden Koosch und Unter-Metzensäufen in Ungarn zugetragen sat.). Ebből a könyvből idéz régión egyik valamikor elismert és termékeny helytörténésze Kemény is. Utal Novatiusra, aki leírta, ahogy „Hirco Páter“ nyolcszáz labanccal elfoglalta Szepsit és a szepsi piacot. 

Herkó (Hyrko) páter valószínűleg 1686-ban halt meg. Képmása kőbe vésve fennmaradt a régi Főutca egyik házának külső homlokzatán. Ebben a házban lakott a 19. században Diósy járásbíró, majd később ott működött a Schnitzer-féle fogadó. A 20. században a ház egyik ismert lakója Grósz Benő (Benjámin) volt. „Benő-bácsi“ halála után az épületben illatszerbolt volt, majd a század végén lebontották és a helyén a postának emeltek új épületet. 

Még a 19. században történt, hogy az egyik javítás során a reliefet bevakolták, majd egy újabb átépítés alkalmából újra felfedezték, és az udvarra néző falban helyezték el. Ott is hasonló sors várt ?Herkópáterre?. A huszadik század harmincas éveiben azután Neupauer Gyula helytörténész talált rá Jókai Mór valamikori feljegyzései alapján. (A nagy mesemondó Jókai akkor járt vidékünkön, mikor A lőcsei fehér asszonyhoz keresett adatokat.) A kommunizmus alatt, mikor alig becsülték valamire a múlt emlékeit, újra a feledés és az enyészet fenyegette „vérről híres“ páter arcmását. PhMr. Stibrányi Gusztáv helytörténész azonban addig járt a dolgok után, míg végül a nyolcvanas évek végén elérte, hogy Herkó Páter kőbevésett arca a katolikus templom pitvarának déli falában talált otthonra.  1688-ban a Szepességből jött az egyházi parancs, hogy a szepsi templomot vissza kell adni a katolikusok kezébe. 1705-ig tehát visszaállt a  régi rend, akkor azonban Rákóczi egyik generálisának, Szatmáry Jánosnak a parancsára a  templom és az egyházi javak mind visszakerültek a reformátusok tulajdonába (A Kassai Százéves Egyházmegye Történeti Névtára és Emlékkönyve. 1904. 192. oldal.) 

A 17. század végén még feljegyezték, hogy 1691-ben Csete József volt a szepsi katolikus plébános (Ugyanott, 194. oldal.). Ő bevádolta a református lelkészt, Kabay Ferencet, hogy részese volt a Wesselényi-féle összeesküvésnek. Kabayt ezért elhurcolták és hosszabb ideig Murány várában tartották fogva. A hatóságok szabadon bocsátása után megtiltották neki, hogy Szepsibe visszatérjen (NEUPAUER, Gy.: Szepsi község monográfiája. 1932. 111. oldal.) 1695-ben már Györky Péter a szepsi plébános, majd 1703-től már Szerdahelyi István neve szerepel az iratokban. 

 

A 18. század eseményei

     A kuruc-kor viharai sem kímélték Szepsi. II. Rákóczi Ferenc (1704 - 1711) színrelépésével változás állt be a vallásvillongások frontján is. A protestánsok, érdemeikre hivatkozva, kérték a  ől elkobzott javaik visszaszolgáltatását. A szepsi reformátusok Kőrossy János lelkész vezetése alatt újra követelték a vallásszabadság jogát és az istentiszteletek engedélyezését. Rákóczi 1703. november 14-én a tokaji táborban kiadott rendeletében eleget tett a kérésnek. A  égi templomot azonban meghagyta a katolikusoknak. Ezzel az intézkedéssel még korántsem fejeződött be a két egyház közötti vita. Ezt látszik alátámasztani Rákóczi fejedelem 1704. március 27-én Dunaordason kiadott rendelete, melyben a reformátusokat felmenti a katolikus plébánosnak fizetendő tized alól. Egyik hasonló rendeletével 1704. június 20-án megtiltja a  plébánosnak, hogy gátolja a reformátusokat az istentiszteletek megtartásában. Ezekben az években Kálvin János követőinek a városon kívül, a temető területén volt felépítve egy fa-templomuk. Az ifjúság oktatására pedig magánházat béreltek (NEUPAUER, Gy.: Szepsi község monográfiája. Kézirat. 1931, 112. old.). (A szepsi temető akkoriban még nem a mai helyén volt, hanem a városmagtól délre a jelenlegi buszállomás, VÚB és a Takarékpénztár környékén!)  1704. szeptemberében a szepsi reformátusok gróf Forgách Simon generálishoz fordultak panasza a tized-szedés ügyében. Ennek az lett a következménye, hogy Rákóczi fejedelem felhatalmazta Kecer Andrást, hogy lépjen fel az ügyben Szepsiben. 

1705. október 5-én a szóban forgó kérvények nyomására a nagyságos fejedelem megbízta Szatmáry János generálist, hogy a szepsi reformátusok javait a templommal együtt, de a parókia és a mádi szőlő kivételével visszaadja. Szatmáry november 24-én érkezet meg Szepsibe és   végrehajtotta. Ugyanakkor elrendelte, hogy a tizedet ki-ki hitvallása szerint a  papjának fizesse.  Rákóczinak ezt a rendeletét I. József (1705 - 1711) is helybenhagyta 1709. december 12-i leiratában. Így a régi templom a protestánsok kezén maradt. Azok felújították a tetőzetét és újjáépítették az elpusztult iskola épületét is (NEUPAUER, Gy.: Szepsi község monográfiája. 1932, 117. old.).  Katolikus szempontból javulás csak 1711-ben állt be, amikor az özvegy királyné Eleonóra Magdolna Terézia (I. Lipót {1657 - 1705} özvegye), még III. Károly (1711 - 1740) trónra lépte előtt megparancsolta, hogy az eredetileg katolikusok által birtokolt javakat mind visszaadják. A végrehajtással Rácz Mártont és Gál Jánost bízta meg (A  Százéves Egyházmegye Történeti Névtára és Emlékkönyve. 1904, 192. old.). 

Az özvegy császárné parancsát a megbízottak 1711. november 29-én végrehajtották. A reformátusok ezt törvényellenesnek ítélték meg, és hosszú időn át igyekeztek visszavonatni a rendeletet. Így 1714-ben a pozsonyi országgyűlésen is (NEUPAUER, GY.: Szepsi község monográfiája. 1932, 119. old.). Az Országgyűlés Dulffi György jegyzőt és Jakab István aljegyzőt bízta meg az ügy kivizsgálásával. Változás nem történt és így az 1711-es helyzet tartóssá vált. 

1724 - 39-ben Bartha (Barta) János Ferenc volt a szepsi katolikus plébános. 1740-ben Botka Pál, 1752-ben Bydeskuty János (egészen 1791). Őt 14 évig, amíg Egerben tartózkodott, Horváth Imre helyettesítette.  Mária Terézia (1740 - 1780) uralkodása idejében a vallásvillongások enyhültek. A reformátusok újra felépítettek a temetőben egy fatemplomot. 1753-ban aztán engedélyt kaptak kőtemplom építésére, amit el is kezdtek (ez a templom ma is áll Szepsi Főterén).  A 18. század 50-es - 60-as éveiben a katolikus plébánia italkimérési joggal bírt. Valószínű, hogy birtokában volt egy vendéglő épülete is, melyet bérbe adott. A bérlőnek az  az, mint tulajdonos megtiltotta bor és sör kimérését az ünnepek alatt - valószínű, hogy inkább a böjt idejéről lehetett szó. Az intézkedés ellen Ötves B. fogadós panaszt emelt az egri püspöknél (NEUPAUER, GY.: Szepsi község monográfiája. 1932, 122. old. - a krónikás itt „a szepsi katolikus plébánia irataira“ hivatkozik.).  1765-ben a katolikus plébános és a szepsi földek többségi tulajdonosa, gróf Wandernath a sörkimérés ügyében megegyezett. Ennek az  égnek értelmében a földbirtokosnak emelt áron lehetővé tették, hogy kimérhesse a  sört az eredeti tilalom idején is. Az árbeli különbséget a gróf a plébániának fizette be. 

1772-ben a katolikus plébános panaszt emelt a Helytartótanácsnál, mivel szerinte a reformátusok nagyobb harangot öntettek az eredetileg engedélyezettnél. A Vármegye kivizsgálta az ügyet és  szeptemberében engedélyezte a harangok használatát. A református templomot 1773. novemberében fejezték be.  1791. augusztus 29-én elhunyt Bydeskúty János plébános. Halálával a szepsi egyházon belül egy különös korszak vette kezdetét. Lajos István kurátor, Szarka János és Kádár János egyháztanácsi tagok és a hívek támogatásával Eszterházy Károly egri püspökhöz (1762 - 1799) fordult azzal a kéréssel, hogy Szepsibe az elhunyt plébános helyére hozzá méltó utódot nevezzen ki. Viszont nem ők voltak az egyedüliek, akik levelet intéztek a püspökhöz. A Szepsiben terjedelmes földekkel és vagyonnal rendelkező Splényi Zsófia grófnő, a néhai Wandernáth gróf özvegye, aki ugyan Szilvásújfaluban lakott ugyancsak szeretett volna beleszólni az új plébános kinevezésébe. 1791. augusztus 31-én kelt levelében vélt patronátusi jogára hivatkozva követelve, hogy a  püspök Szepsibe a nagyazári Vilimszky Sándort nevezze ki esperes-plébánosnak. Ha ezt a  nem fogadná el a püspök, másodikként az említett pap testvérét a leszkóci Vilimszky Ádámot, vagy a szilvásújfalusi Voznács Sztanislavot javasolta. 

A püspök szeptember 2-án válaszolt a grófnőnek. Levelében megkérdőjelezi jogait és felhívja, hogy bizonyítsa be ezeket dokumentumokkal. Ugyanakkor megjegyzi, hogy papjait ő maga ismeri a legjobban és kétli, hogy a megnevezett három közül egy is alkalmas lenne a szepsi egyház élére.  A levélváltás azonban tovább folytatódott. A grófné 1791. szeptember 6-án kelt levelében azt állítja, hogy a földek és a malom, melyekből a szepsi plébános jövedelme származik, tulajdonképpen az ő tulajdonát képezik. Az említett papokat is jobban ismeri, hiszen ő a nép között él, míg a püspök csupán az írásos jelentések alapján alkotta meg véleményét róluk.  A helyzet tovább bonyolódott azzal, hogy a szepsi plébánia iránt érdeklődni kezdett Knapp Jakab mecenzéfi plébános is. Az egri püspök levelet írt a szepsieknek is, melyben figyelmezteti őket, nehogy elismerjék a grófnő által javasolt valamelyik jelöltet. Nem késett a  válasza sem, melyben a püspöknek kinyilvánítják, hogy eszükben sem volt a grófnő javaslatait elfogadni és hogy nevezett jogait nem ismerik el. Továbbá megjegyzik, hogy Wandernáth grófné ezidáig anyagilag nem támogatta sem a templom javítását, sem pedig az  át. A nagyobb javításokat a szepsiek királyi támogatásból végezték el. végül még megjegyzik, hogy plébánosnak elfogadnák Makkay Antalt, vagy Knapp Jakabot, mivel ez utóbbi, a mecenzéfi plébános már így is viseli a szepsi esperesi címet.  Ezzel az ügynek korántsem lett vége. Újabb levelek követték egymást a püspökség felé. Írt a  grófné, írt a város is. A város egyik Vardernáth grófnéhoz intézett levelében kifejtette, hogy Szepsi szerint kizárólag a püspöknek van joga kinevezni a plébánost. A grófné kegyúri jogát a város nem ismerte el, azzal az  indoklással, hogy ha Szepsiben valamiféle kegyúri jog szóba jöhet, az csak a város joga lehet, mert hiszen éppen a város az, amely a parókia és a templom fenntartását anyagilag biztosítja. 

A végső döntést az egri püspök hozta meg. Szepsi plébánosának Knapp Jakab mecenzéfi plébánost, szepsi esperest nevezte ki, hivatkozva arra, hogy a grófné állítólagos kegyúri joga nincs kellőképpen bizonyítva. Eszterházy püspök az Egerben, 1791. szeptember 10-én kelt levelében még azt is megírta a grófnénak, hogy ?Isten az Egyház irányítását a püspökökre bízta és nem az asszonyokra.? (NEUPAUER, Gy.: szepsi község monográfiája. 1932, 131/d. oldal.) Ezzel az ügyet az Egyház lezártnak tekintette, bár a grófné még írt egy levelet 1791. szeptember 16-án. Ebben részben elnézést kér a püspöktől, de továbbra is állítja, hogy kegyúri jogok illetik meg, és ígéri, hogy ezt bizonyítani is tudja. Ez azonban nem történt meg, a szepsi plébános Knapp Jakab maradt. (Ugyanott, 131/a - 131d. oldal.) A 18. század utolsó évtizedének eleje a  protestánsokkal folytatott viták jellemezték. A vita tárgyát a szeszesital-kimérés joga képezte. A vita odáig fajult, hogy Abaúj vármegye három megbízottat küldött ki az ügy kivizsgálásra. Komáromy György, Szentimrey Pál és Jipta Ferenc sem tudtak igazságot tenni és  így az ügyet a vármegyegyűlés elé, terjesztették. A templom újjáépítése elég nehezen ment. Csak lassan gyűlt össze a szükséges pénz. Minden egyes fillérért meg kellett harcolni. A reformátusok közben megtagadták a katolikus plébánosnak a tized fizetését. Knapp Jakab esperes ezért panasszal fordult a vármegyéhez. A vármegye hosszas vizsgálat után úgy döntött, hogy a reformátusok kötelesek megfizetni az elmaradt tizedet. A rendelet végrehajtása azonban további nehézségekbe ütközött, hiszen a szepsi reformátusok a kassai püspökség megalapítása után 1807-ben Szabó András püspökhöz (1804 - 1819) fordultak azzal a kérelemmel, hogy engedné el a hátralék kifizetését. A püspök a kérést elutasította, viszont megígérte, hogy a befizetett összeg egy részét visszajuttatja a reformátusoknak (NEUPAUER, Gy.: Szepsi község monográfiája, 138 oldal.).  Már a 18. század második felében felmerültek olyan tervek, hogy a túl nagy területű Esztergomi érsekséget fel kellene osztani. 1776-ban három új püspökség alakult - a szepességi, a rozsnyói és   besztercebányai (ZUBKO, P. - HROMJÁK, Ľ. : Košickí biskupi, Vranov nad Topľou, 1998, s. 4.). Gróf Eszterházy Károly egri püspök halála után hosszabb ideig betöltetlen maradt a megürült püspöki szék. I. Ferenc császár és király (1792 - 1835) 1803. augusztus 5-i dekrétumával javasolta az egri püspökség két részre való felosztását. Ezután alakult meg a Szatmári püspökség és az 1804. március 23-án kiadott királyi rendelettel a Kassai püspökség. VII. Piusz pápa (1800 - 1823) „Super universas orbis terrarum Ecclesia“ c., 1804. augusztus 5-én kiadott bullájával szentesítette a változásokat, érseki rangra emelve az egri püspökséget és az az 1776-ban megalapított rozsnyói és szepességi püspökségeket az esztergomi főegyházmegyétől az egri érsekséghez csatolta. Ugyanaznap kiadott bullájával („In universa gregis Dominici cura“) Piusz pápa jóváhagyta a kassai püspökség megalapítását (Ugyanott.) Az első kassai püspökké a  ár említett Szabó András lett kinevezve. Szepsi történetében különös szerep jutott a  járványoknak. Ezek súlyos nyomokat hagytak a lakosság lelki életében is. Kiváltképpen meg kell említeni az 1711-es, 1831-es járványokat, melyek következtében visszaesett a lakosság száma. A járványok elmúltával a helyi lakosok Szent Rókus tiszteletére kápolnát emeltek a  hegyoldalban. 

 

A Szepsi Iskola

     A szepsi iskolát 1458-ban említik először [KROPILÁK, M. szerk.: Vlastivedný slovník obcí na Slovensku II. Bratislava: Veda, 1977, 269. oldal.] Az iskola élén akkor Simon mester állt. Tekintettel a korra, joggal feltételezhetjük, hogy az Egyház irányítása alatt állt. A 16. században aztán újabb iskola alakult Szepsiben - a Református Egyházé. A 19. század közepén pedig a Zsidó Hitközség is megalapította a saját iskoláját.  A régi szepsi iskola, a „schóla“ a templomtól nem messze állt. Azon a helyen, ahol ma a Csemadok Ház található (Fő utca 81.). Az épületben a 2. világháború előtt is iskola működött, de előtte és később volt itt magán lakás is.  1878-ban az iskolák államosítása után csupán egy iskola maradt Szepsiben. A tanárokat átvette az államigazgatás. Az állami iskola első igazgatója a katolikus felekezethez tartozó Bauerfeind Antal (1878 - 1889) volt. [KOVÁCS, Béla: A Szepsi ev. ref. egyház története. Sárospatak, 188..., 93. oldal.] 

 

Bydeskúty János és Csáki István könyvtára

     Csupán két forrás tesz említést arról, hogy a szepsi plébánián jelentősebb könyvtár működött volna. Az egyik az 1794-es nagy tűzvésszel függ össze. Ft. Bydeskúty János 1752-től 1791-ig volt szepsi plébános. Művelt ember lehetett, és bizonyára érdeklődött az irodalom és a történelem iránt is, hiszen az ő nevéhez fűződik a makranci Gizella-kő megtalálása. -tól-ig ideiglenesen Egerbe, a püspökségre helyezték. Ezekben az években Horváth Imre helyettesítette Szepsiben. Az említett nagy tűzvészben a pusztító elemek martalékává vált Bydeskúty ötezer kötetes könyvtára. Sajnos nem maradt hír felőle, milyen régi és értékes könyveket tartalmazhatott ez a bibliotéka.  Bydeskúty egyik utódja a Szepsi plébánián Urai Csák István (1805 - 1821) már jelentős könyvtárral érkezett Szepsibe. Igaz, ez példányszámban elmaradt a régi mögött, de máig alapját képezi a Szepsi plébánia könyvgyűjteményének. 

A könyvtár ezidáig még nem volt szakmailag feldolgozva, csupán az 1980-as években készült róla egy jegyzék a Szlovák Nemzeti Könyvtár számára. A gyűjtemény legrégebbi könyveiben megtalálható Csák István bejegyzése. Ezek a könyvek a 18. század végén, illetve a 19. század elején lettek kiadva. Nagyrészük egyházi tematikájú, latin, magyar, illetve német nyelven íródott. 

A szakirodalom ezen kívül említ egy ősnyomtatványt 1494-ből, melynek a címlapján kézírással van bejegyezve:  „Ex libris M. Elias Knogleras“, illetve más kézírással: „Stephani Szerdahelyi, parochi oppidi Sepsi. Anno 1704.“ A könyv a budapesti Egyetemi Könyvtár tulajdona [KOTVAN, I. - FRIMMOVÁ, E.: Inkunábuly zo slovenských knižníc v zahraničných inštitúciách. Martin: MS, 1996, 68. oldal.].  Egy másik, időben későbbi kiadvány Polagii.... 1521.) „Szepsi de Nagy Jeszen, 1720“ bejegyzést tartalmaz. [SAKTOROVÁ, H. szerk.: Tlače 16. storočia vo fondoch SNK. Martin: MS, 1993, 308. oldal.].  A jövőben érdemes lenne a  plébánia régi könyveit méltó helyen tartani és szakmailag feldolgozni.  A 18. század végén (1794 - 1796) Fridrichovszky József volt a katolikus káplán Szepsiben. Tagja volt a „Slovenské učené tovarišstvo“ szervezetének (RADVÁNI, H.: Slovenské učené tovarišstvo. Trnava : SSV, 1992, 38. oldal) (A neve egyes helyeken „Zidrichovsky“ formában is szerepel). Megemlíti őt Juraj Fándly és Štefan Zlatoš is az „Učené tovaryšstvo“ névsorában (FÁNDLY, J.: Príhodné a Swátečné Kázně, I. - II., 1795 -1796.) (ZLATOŠ, Št.: Menoslov členov Učeného tovaryšstva. In: Duchovný pastier 24 (1943), 497. és 508. oldal.)  Fridrichovszky irodalmi téren is aktív szerepet töltött be. 1804-ben Kassán kiadott egy hexameterekben írt latin verseskötetet (FRIDRICHOVSZKY, J.: Naratio Calamitatum quas Galliae Presbyteri Passi sunt in vado insulae Aquarum, in oris Maritimus Santonum ad Guyanam damnati, Francisci Landerer de Fűskút, Cassoviae, 1804.)  

 

 A plébánia újabb története (19. - 20. század) - Füzeséry prépost hősies helytállása a szabadságharc idején

     A cári seregek 1849 júliusában elfoglalták Szepsit. Északról, Jászó felől jöttek. Szepsiben két órás szabad rablást engedélyezett nekik a vezérük. A lakosok jöttükre a közeli erdőkbe és a hegyi falvakba menekültek (Neupauer, Gyula: Szepsi község monográfiája. Szepsi, 1937, 163. oldal. Kézirat). Az oroszok elfogták a városbírót, a katolikus és a református lelkészeket és a városi tanács néhány tagját. Szuronyokkal kényszeríttették őket, hogy árulják el, hol van elrejtve a gabona és az élelem-tartalék. Fuzesséry Pál sági prépost és szepsi plébános, akkor már nem volt éppen fiatalember és így őt különösen igyekeztek megszorongatni, hátha gyenge fizikai állapota miatt sikert érhetnek el nála. Ő azonban életét kockáztatva ellenállt. Neupauer szerint az  gabonavermek a katolikus plébánia előtti „játszótér“ alatt voltak. Ezek közül Füzesséry csak azokat mutatta meg, melyek már üresek voltak. A cár katonáinak azt állította, hogy a magyar és osztrák katonák már mindent elvittek (Neupauer, 164. oldal.). Nem sok hiányzott, hogy a feldühödött katonák megöljék a plébánost.  Az oroszok végül három nap pusztítás után Tornán át Miskolc felé elhagyták a várost. A krónikás feljegyezte, hogy a kozákok kivágták a kertekben a gyümölcsfákat, és azokból raktak tüzeket a Főutcán. A kertekben talált zöld gyümölcsöt mind megették.  Füzesséry Pál 1850-ben meghalt. Szepsiben temették el. A  ő közepén egy nagy kőkereszt őrzi emlékét. 1849 júliusában az orosz cári sereg elfoglalta Szepsi városát. Észak felől érkeztek Jászó irányából. Szepsiben a vezérük kétórányi szabad rablást engedélyezett a katonáknak. A lakosságot nem érte váratlanul a  támadás, és a sereg viselkedéséről is hallottak már egyet-mást. Aki tehette, elmenekült. Volt, aki legközelebbi hegyi faluba menekült, mások a közeli erdőkben, barlangokban találtak menedéket. A városban inkább csak a betegek és öregek maradtak, meg az elöljárók és a lelkészek. Ezek a kor szellemének megfelelően gyávaságnak tartották volna, ha elhagyják a posztjukat. El is fogták őket mind az oroszok. Köztük volt a katolikus plébános, a református lelkész, a városbíró és néhányan a városatyák közül. Ezektől az emberektől szerették volna megtudni, hogy hogyan juthatnának élelemhez. Rejtett tartalékokat kerestek. Füzesséry Pál plébánosra különösen igyekeztek hatni, hiszen ő akkor már nem volt fiatalember. Nála reméltek siker elérni. Neupauer Gyula, Szepsi krónikása, részletesen leírja az eseményeket (NEUPAUER, Gyula: Szepsi község monográfiája. Szepsi, 1932, 163. oldal.(kézirat)).   A megszálló csapat vezetői jól sejtették. Voltak a városnak gabonatartalékai. A  plébánia épülete előtti tér, melyet később „játszótérnek“ neveztek a helyiek, a  öld alatt gabonavermeket rejtett. A plébános, miután szuronyokkal fenyegették, meg is néhány ilyen rejtett vermet, de azok mind üresek voltak. Azzal védekezett, hogy amijük volt, azt már mind elvitték a magyar és az osztrák katonák. Nem sok hiányzott, hogy a kozákok meggyilkolják a papot. De miután hasonlóan vallott a református lelkész és a többi elfogott elöljáró, végül is elhitték, hogy nincs mit elkobozniuk. 

A megszállók három napon át fosztogattak a városban. A Főutcán tüzeket raktak a kertekben kivágott gyümölcsfákból, minden ehető és még éretlen gyümölcsöt (például a zöld diókat is) lelegeltek. Nagy pusztítást hagyva maguk után, három nap elteltével Tornán át, Miskolc irányába elvonultak.  Füzesséry Pál, sági prépost 1821-től, haláláig, 1850-ig volt szepsi plébános, alesperes. Szepsiben temették el. Nyughelyét egy magas kőkereszt jelzi a helyi temető közepén.  1856-tól 1858-ig Szepsiben káplánkodott Répászky József (1828. 3. 5. Korompa - 1897. 9. 5. Alsókéked) a későbbi kassai kanonok, címzetes sóvári apát, főesperes, kassai vikárius.  Az 1848/49-es forradalmi események kapcsán illik megemlíteni az egyik későbbi szepsi plébánost is. Lacsny Vince 1816. január 22-én született Mádon. Származását illetőleg túróci köznemesi család sarja volt. A kassai szemináriumban tanult, 1837-ben szentelték pappá. Művelt, a tudományok irányt is érdeklődő ember volt. Különösen a  történelem érdekelte. Papként először a kassai püspöki hivatalban teljesített szolgálatot, 1838-tól káplán, 1840-től pedig, szülőfalujában, Mádon plébános. Onnan Hernádkércsibe került. A szabadságharc idején egyértelmű álláspontra helyezkedett, felajánlotta szolgálatait a forradalmi seregeknek. A forradalom bukása után elfogták, elítélték és egy ideig a  ácsi várban raboskodott (MIHÓKOVÁ, M.: Slovník košických osobností 1848 -1919. Košice : ŠVK, 1995, 339. - 340. oldal.). 1867 után visszatért a politikába, a függetlenségi párt tagja lett. Ő volt az első az újabb kor szepsi lelkészei közül, aki irodalmi téren is aktív volt. Sorozatban jelentek meg a cikkei az Archeológiai Értesítőben és Külföldben. 1870-től volt szepsi plébános, esperes. 1889. szeptember 27-én hunyt el Szepsiben (MINÁČ, Vl. szerk.: Slovenský biografický slovník. III. Martin : MS, 1987, 336. oldal.  NEUPAUER, Gyula: szepsi község monográfiája. Szepsi, 1932, 168. - 182. oldal. [kézirat].).  Az egyházi anyakönyvek és a helyi krónikák szerint a 19. század végén Szepsiben sűrűn váltották egymást a káplánok és a segédlelkészek. Lacsny Vince, a történész-plébános utóda Szepsiben 1889-tól Fodor Sándor (1840. 4. 6. - 1920. 3. 6.) volt. 1900-ban kassai kanonok lett és az egyházi iskolák tanfelügyelője. 1905-től pápai prelátus, 1911-tól címzetes prépost (MIHÓKOVÁ, M., 1995, 117. oldal.). Kassára való távozása után Szepsiben Magócsi András (* 1835 - + 1912. 3. 27.) vette át a helyét. Magócsi esperesnek akkor más szép egyházi karrier állt a háta mögött. A teológia professzora volt és a kassai szeminárium igazgatóhelyettese, 1900-től szentszéki ülnök (LACKO Mária: Mokrance - pozoruhodnosti. Komárno : KT, 1997, 6. - 14. oldal.). A 19. és a 20. század fordulóján Szepsiben működött katolikus papok mind aktívan részt vettek a közéletben is. A városi tanács és különböző bizottságok tagjai voltak. Sokuk irodalmi téren is tevékenykedett. Közülük is kiemelkedett Szokolszky Bertalan esperes. 1868. augusztus 28.-án született Kassán. 1991-ben szentelték pappá. Többek között az Eperjes melletti Sóváron volt káplán, hitoktató és gimnáziumi tanár Bártfán és Sátoraljaújhelyen (1898 után). 1904-től 1912-ig a kassai püspökség szolgálatában állt. Szepsibe 1912-ben helyezték át. 1918-ban lett esperes. A Szent László király szentté avatásának 700. évfordulójára kiírt pályázatot megnyerte a „Szent László Magyar Király Élete“ c. művével (Kassa : Ries L., 1892.). Ez a könyve német nyelven is megjelent (St. Ladislaus, König von Ungarn, sein Leben und Wirken. Kaschau : Ludwig Ries, 1892.). A Kassai püspökség megalakulásának 100. évfordulójára három vaskos könyvet írt, illetve szerkesztett (A Szászéves Kassai Püspökség 1804 - 1904. Kassa : Vitéz A., 1904. ill. A Kassai Százéves Egyházmegye Történeti Névtára és Emlékkönyve. I. - II. Kassa : Vitéz A., 1904.) Sorozatban jelentek meg cikkei különböző lapokban is. Különös figyelmet szentelt Szent Erzsébetnek, a kassai dóm védőszentjének (pl. Szent Erzsébet sírja és ereklyéi. In: Felvidéki Újság, no. 20 - 22 (1907. november), 2. oldal.). Szepsiben egyházi lapot szerkesztett és adott ki „Szepsi r. katolikus Egyházi Értesítő“ címen. A fordulat után (1919) megmaradt posztján. 1923-ban összeállított és kiadott egy négynyelvű anyakönyvi szótárt (magyar - szlovák - német - latin)  Kassa : Szent Erzsébet nyomda RT, 1923.). Szokolszky Bertalan 1930. november 17.-én hunyt el Szepsiben és a helyi temetőben nyugszik. A huszadik század plébánosai közül is említést érdemel néhány. Így például Dr. Ottó Alajos (Szepsiben 1945 - 1947 között). Dr. Ottó 1877. december 24. született. A kassai szeminárium elvégzése után 1900-ban szentelték pappá. 1904-től Kassán hitoktató, 1905-től káplán. 1906 - 1907-ben a„Felsővidéki Szemle“ c. lap szerkesztője, Kassáról elkerülve 1907-ben a kánonjog doktora lett. 1927-ben kanonok, 1932-től nagymihályi plébános. Részt vett a politikai életben is a keresztényszocialista párt színeiben. Foglalkozott irodalommal is és amatőr színjátszó csoportokat vezetett (MIHÓKOVÁ, M., 1995, 819. oldal). Szepsiben hunyt el 1947. augusztus 21.-én. Ott is temették el. Szorosan összefügg Szepsivel Eperjesi István (1900 - 1987) élete. Egyike volt azon kevés katolikus papoknak, akik Szepsiben születtek. Hosszú évekig volt a  városban hitoktató és káplán, nyugdíjas éveit is Szepsiben töltötte. Odaadó igyekezettel szervezte a sportéletet is.  Az újkori papok közül nagyon hosszú ideig, 39 évig volt szepsi plébános és esperes Qualich János (1951 - 1990). Meghalt Szepsiben 1992-ben és a helyi temetőben helyezték örök nyugalomra.  A szepsi plébániai templom gótikus eredetű javarészt a . században épült. Ugyanakkor bizonyos, hogy a helyén már a 12. ? 13. században is állt templom. Ennek a templomnak egyes részeit felhasználták a 15. századi építkezés során. Valószínű, hogy a kezdetek óta a Szentléleknek volt szentelve. Építészeti szempontból véve eredetileg egy három hajós, háromszentélyű épület, melyen sok nyomot hagyott a kassai dóm építészeinek példája, és valószínűleg munkája is.  Alegnagyobb változásokon a nagy tűzvész után ment át. Ekkor barokk stílusban újították fel, megszüntetve az oldalsó szentélyeket. A templom hányatott sorsot élt meg. Több ízben leégett, gyakran változott a tulajdonosa is. reformáció után hol katolikus, hol pedig kálvinista kézen volt. Tűzvész pusztította 1567-ben, 1580-ban, 1644-ben, 1794-ben és 1854-ben is. Az 1794-es nagy tűzvész után, amikor szinte az egész város leégett, hosszú ideig tető nélkül állt. Többször átépítették. 1895 - 96-ban és 1935-ben restaurálták. A második világháború végén 1944 - 45-ben súlyosan megsérült (lásd GÜNTHEROVÁ, A. szerk.: Súpis pamiatok na Slovensku II. Bratislava : Obzor, 1968, 334.- 335. oldal.). A háború után csak részben javították ki, és hosszú évekig torony nélkül maradt. Azúj tornyot 1966-ban kezdték el építeni (addig egy fából készített haranglábban, a templomkert délkeleti részében helyezték el a kisharangot). Az új torony 1967-ben készült el. 57 méter magas. Az eredeti tornyon toronyóra is volt. Az új torony inkább a templom 19. századi formáját idézi. (SZOKOLSZKY, B.: Plébániai templomunkról. In: Szepsi Kath. Egyházi Tudósító, no. 11(1918), [17.] old.).  A nagy tűzvészt megelőzően még hozzáférhető volt  a földalatti kripta is, melynek lejáratát a javítások során elfalazták. Sajnos nem maradt fel híradás arról, hogy kiket temettek el a templom kriptájában. A helyi hagyomány, ésnémely híradás szerint, a kripta a föld alatt összeköttetésben volt a városi pincerendszerrel. Aszepsi házak alatt, ugyanis 15 - 20 méter hosszan pincék húzódtak egészen az utca másik oldalára, sőt helyenként egymás közt valóban átjárhatóak voltak. A pincéket gabona, bor ésgyümölcs tárolására használták. A hagyomány szerint, télen, ha nagy hó hullott, a szepsiek Karácsonykor apincerendszeren átmentek az éjféli misére.  A szepsi pincék nagy része mára már beomlott, vagy elfalazták őket omlásveszély miatt.  A mai templomon leginkább a szentély részében maradt meg a gótikus jelleg, bordás mennyezettel. A szentély ablakai a 15. századból valók. A , a nyugati oldalon, oszlopok tartják. A templomból a déli oldalon kicsiny, késő-gótikus portálon át épcső vezet fel a padlásra.  A déli kapu a templom egyik legszebb része. A kassai dóm déli kapujára emlékeztet, de egyes elemei a rozsnyói templom déli kapujával is rokonságot mutatnak. A templom délnyugati falához késő-barokk Szentsír kápolnát építettek hozzá (lásd ugyanott).  A főoltár 1896-ból való pseudogótikus faoltár. Szokolszky szerint Szomolnokon készítették. Központi része a Szentlélek eljövetelét ábrázolja a Szűzanyával és tizenkét apostol fa-plasztikáival. Oldalt Szent István és Szent László királyok plasztikái (restaurálásuk éppen jelenleg van folyamatban), alattuk az apostolok, míg az oltár tetején Árpádházi Szent Erzsébet szobra áll.  Az északi mellékoltár barokk stílusú, a Lurdesi Szűz tiszteletére készült (barlang motívummal), a déli mellékoltár eredetileg Szent István oltár volt. Központi része egy a szent királyt és fiát Szent Imre herceget ábrázoló kép ismeretlen festőtől a19. század elejéről való. A ásodik világháború alatt elveszett (elrejtették az oltártestben éscsak 1990 után került elő). A áború után egy Jézus Szíve szobor került a kép helyére, ezlátható ott máig. Szent királyunk képét a helyreállítás után egy masszív, 300 kilogrammos farámában helyezték el. A keretet Ulman István, Bafi Lajos és Nagy Gábor gömöri fafaragók készítették. A kép 1997 novemberében lett elhelyezve a templom északi falán.  Értékes a Szent Erzsébetet ábrázoló kép is a déli kapu fölötti falon. Ez a kép aranyozott rámában van elhelyezve, volt már a szószék melletti falon, a Szentsírban és a sekrestyében is. A képet Jordán Miklós eperjesi festő (1892. 06. 07. - 1977. 04. 16.) alkotta a múlt század (20.) hetvenes éveinek elején, gótikus stílusra emlékeztet (Bódvavölgye, no. 21 - 22(1997), 9. oldal.).  Említést érdemel még a fából faragott szószék, a szentély előtt az északi oldalon, rajta a szent evangélisták  Lukács, Márk, Máté, János és Jézus alalkja a szokásos szimbólumokkal. A főhajó boltozatán ugyancsak az evangélisták festményei voltak. A háborús károkat követően mára csupán két kép maradt a négyből. A boltozat keleti részében (Máté baloldalt az északkeleti és János jobboldalt aboltozat délkeleti részében). Szintén kalandos sorsú a templom orgonája. Szepsibe a múlt század nyolcvanas éveiben került, addig kis harmónium helyettesítette. Az orgona a 19. században készült és „pályafutása“ során Amerikát is megjárta.  A Keresztlevétel szobor felé Pekár József helyi fafaragómester készített fogadalmi keresztet.  Az említetteken túl található a még néhány, művészi értékét illetően szerényebb szobor (a Páduai Szent Antal, Szent József és Szent Teréz szobrok).  A toronyban három harang van. A kis- a Szent László harang a kassai Buchner fivérek műhelyében készült 1926-ban, néhai Kormos Péter hagyatékából és közgyűjtésből. A középső, Szűz Mária harang 1980-ban lett öntve a régi, a ásodik világháborúban a torony felrobbantása során összetört harang darabjaiból. Az újraöntés költségeit a helyi Rózsafüzér Társaság állta. A nagyharang, a Szentlélek harang, Dytrich Letícia műhelyében készült 1980-ban, ugyanúgy a régi összetört harang darabjaiból. Azújraöntés költségeit közadakozásból teremtették elő (STIBRÁNYI, G.: Szepsi és környéke harangjai. 16. - 17. oldal.).  Az eredeti harang súlya 21,11 mázsa volt. A kisharangé 20 font. 

 

A szepsi plébánia leányegyházai

     A régi iratokban négy olyan község nevét találhatjuk meg, ahol valamikor a múltban aSzepsi katolikus plébániának leányegyháza volt. Ezek Makranc, Bodolló, Somodi és Csécs. Közülük azelső kettő ma is Szepsihez tartozik, annak ellenére, hogy Makrancnak egy ideig saját plébániája volt, Bodolló pedig egy rövid ideig a 18. században a Somodi plébániához tartozott [A Kassai Százéves Egyházmegye Történeti Névtára és Emlékkönyve. Abaúj.- Kassa : Vitéz A., 1904, 195. oldal.]. Csécsről pedig Szerdahelyi István, szepsi plébános írja egyik 1703-as levelében, hogy Szepsi leányegyháza volt Makranc és Bodolló.  A szepsi anyakönyvekről 

Ami a szepsi katolikus híveket illeti, az 1795-től 1895-ig terjedő időszak születési anyakönyve, az -től 1896-ig terjedő időszak házasulandók anyakönyve, az 1795-től 1895-ig terjedő időszak halotti anyakönyve és az 1800-tól 1873-ig terjedő időszak születési index-könyve a Kerületi Levéltárban található. A plébánián megtalálható a születési anyakönyv 1896-tól kezdve, a halotti anyakönyv ugyancsak 1896-tól kezdve és a házasulandók anyakönyve 1897-től kezdve (ez nem teljes). Az 1795-től 1896-ig terjedő anyakönyvek tartalmazzák a ányegyházak adatait is (Makranc, Bodolló és Pány, 1896 után csak a mai leányegyházak adatait).  A református anyakönyvek közül a születések könyve 1731-től van meg, 1727-től a és a házasulandók anyakönyvei. ezek tartalmazzák a leányegyházak adatait is (Bodolló,  Debrőd,  Alsó- és  Felsőmecenzéf,  valamint  Rudnok).  A  görög katolikus anyakönyvek az 1870-től 1902-ig terjedő időszakban több környékbeli község adatait tartalmazzák. Szepsinek önállóan csupán az 1871-től 1895-ig terjedő időszakban volt vezetve görög katolikus születési anyakönyve. Mindezek az anyakönyvek a Kassai Területi Levéltárban találhatók. 

 

Szepsiben az eltelt évszázadok során a következőlelkiatyák szolgáltak: 

László (1330)

János (1345 - 1351)

Jakab (1351)

Laszló (1389)

Nikolai János (1391)

Jakab (1421)

Rákóczy Benedek (1486)

Balázs (1507 - 1513)

Benedek (1554) 

(innen kezdve terjedt el a reformáció Szepsiben,

lehet, hogy maga a plébános is az új felekezet híve lett)

P. Stefán (1566)

Petes Sándor (1688—1699)

Csete József (1691 - 1695)

Györky Péter (1689 (95) - 1703/4)

Szerdahelyi István (1703 - 1732)

Kayca (Kajcsa) Miklós (1706 - 1712)

Török István (1732—1739)

Bartha János Ferenc (1724 - 1743)

Botka Pál (1740 - 1752)

Bydeskuty János (1752 - 1791)

(nagy műveltségű ember volt, híres volt a könyvtára, 

ő fedezte fel az ún. Gizellakövet Makrancon)

Horváth Imre 

(Bydeskutyt helyettesítette) (1766 ? 1780)

Knapp Jakab (1791 - 1803) 

(kinevezését nagy viták előzték meg, 

az ő idejében égett le a templom)

Jozef Fridrichovszký József 

(káplán a 18. és 19. század fordulóján, latin verseket írt)

Sikar (Sikur) Ferenc (1803 - 1805)

Uraji Csák István (1805 - 1821) 

(újjászervezte a könyvtárat)

Füzesséry Pál sági prépost (1821 - 1850)

(az 1849-es év egyik hőse)

Gabányi Tamás (1852 - 1871)

Tatay Imre (káplán) (1852)

Zelenko Antal (káplán) (1852)

Mihályfi László (káplán) (1853)

Kákos András (káplán) (1854)

Gedeon János (káplán) (1855)

Menyhárt Károly (káplán) (1855)

Vasenszky Ferenc (káplán) (1856 - 1857)

Répászky József (káplán) (1856 - 1858)

Miklóssy Ferdinánd (káplán)(1858 - 1859)

Horvay (káplán) (1859)

Lubik Imre (káplán) (1859 - 1861)

Pikula Mátyás (káplán) (1862 - 1870)

Lacsny Vince (1870 - 1889) 

(történész, az 1848/49-es szabadságharc aktív résztvevője)

Krucsilák István (káplán) (1870 - 1873)

Katinszky János (káplán) (1871 - 1873)

Entlinger Róbert (káplán) (1873)

Loyda (Lojka) József (káplán) (1874 - 1878)

Mihelj József (káplán) (1878 - 1881)

Szekeressy János (káplán) (1878 - 1879)

Tischler István (káplán) (1881 - 1882)

Telegdi István (káplán) (1882 - 1883)

Konz Ödön (káplán) (1883 - 1886)

Fokó István (káplán) (1887 - 1888)

Káger József (káplán) (1888)

Fodor Sándor (1889 - 1900)

Páyer Ferenc (káplán az 1890-es években) 

Kiss József (káplán) (1895)

Nagyiváni József (káplán) (1895 - 1897)

Lipták József (káplán) (1897 - 1900)

Magócsi Endre (1900 - 1912) 

(a makranci templom újjáépíttetője)

Rajcsák Elek (káplán) (1900 - 1902)

Laczó Lajos (káplán) (1902 - 1904)

Levendovszky Antal (káplán) (1904 - 1906)

Tamássy Mátyás (káplán) (1906)

Gatté Marcel (káplán) (1906)

Répászky Répászky (káplán) (1907 - 1908)

Égner Emil (káplán) (1908 - 1909)

Oberle János (káplán) (1909 - 1910)

Juszkó János (káplán) (1910)

Weigl András (káplán) (1910 - 1911)

Vörös József (káplán) (1911 - 1914)

Mészáros András (1912 április)

Szokolszky Bertalan (1912 - 1930)

(egyháztörténész, és költő is volt)

Fiedler Károly (káplán) (1914)

Hariovszky János (káplán) (1914 - 1915)

Uhlyárik Aurél (káplán) (1915 - 1916)

Miller György 

(Hidasnémeti plébános, Szepsiben nyugdíjasként élt, 

+ 1928. 04. 08. Sírja a mai napig megvan atemetőben)

Csáky Antal (káplán) (1916 - 1917)

Vaskó György (káplán) (1917 - 1918)

Szabó Nándor (káplán) (1918 - 1919)

Mitnyákovics János (káplán)(1919)

Freész András (káplán) (1919 - 1924)

Mikó Nándor (káplán) (1922)

Eperjesi István (káplán, katekéta) (1924 - 1945)

és később nyugdíjasként élt haláláig Szepsiben

Dr. Fekete Géza József (1930 - 1940)

Hambor József (káplán) (1929)

Bascsúr Sándor (káplán) (1939 - 1941)

Stumph György (1941, április - 1945)

Isky István (káplán) (1941 - 1945) 

Csontos Barna (káplán) (1944)

Surányi Lajos (káplán) (1941 - 1945)

Danits József 

(plébános, Szentszéki ülnök) (1941 - 1966)

(nyugdíjasként Makrancon élt) 

Undstädler Tibor (káplán) (1954)

Dr. Ottó Alajos (1945 - 1947) 

(Szepsiben temették el)

Andrej Kapušánsky (1947 - 1951) 

Qualich János (1951 - 1990) 

(haláláig 1992-ig Szepsiben lakott)

Benko János (káplán) (1954 - 1955)

Szmolyák István (káplán) (1957 - 1958)

Józsa János László 

(nyugdíjasként 1982-től, haláláig, 1985-ig Szepsiben lakott)

Pavol Kovaľ(káplán) (1989 - 1990)

Szmolnicky Béla (1990 - 1998)

Mgr. Branislav Varga (káplán) (1997 - 1998)

JCDr. Gábor Bertalan, PhD. (1998 - )

Mgr. Róbert Hajduk (káplán) (1998 - 2000)

Mgr. Rudolf Smoter (káplán) (2000 - 2001)

ThLic. Daniel Boleš (káplán) (2001 - 2004)

Sztász Dezső Máté (segédlelkész)(2002 -2004) 

Mgr. Vincent Pristáš (káplán) (2004 - 2005 ) 

Mgr. Martin Novotny (káplán) (2005 - 2008) 

Mgr. Edvin Berger( káplán) (2008 - 2009)

Mgr. Marek Ondrej (2009—2010)

Mgr. Ladislav Varga (2010 - 2013)

Mgr. Seman Tibor (segédlelkész) (2011 - )

Mgr. Stanislav Vinter (káplán) (2013 - )

 

Néhányan a felsorolt lelkiatyák közül a szepsi köztemetőben alusszák örök álmukat (ft. Eperjesi, Füzesséry, Fodor, Józsa, Magócsi, Miller, Ottó, Szokolszky, Qualich), Danits atya nyughelye amakranci temetőben található. Emlékükre a szepsi parókia kerítésének falán szponzori adományból emléktáblát avattak 1999-ben.