VIGYÁZZ, HA JÖN A VONAT!

Kilencven évvel ezelőtt létesült a szepsi városi vasúti megálló. Nevezeték furamód „Szepsi-Alsónak” is, holott, mivel ez a „nagy állomástól” északra van, inkább illene rá a „Felső” elnevezés. Végül is teljesen mindegy, mivel Szepsiben ezt mindig „Kis-állomásnak” hívták. Mára már elvesztette eredeti küldetését, mivel 2003-tól a Szepsi – Alsó Mecenzéf (15,4 km) vonalon megszűnt a személyforgalom. Pedig hát… ha meglenne és működne a Tornanádaska – Torna közötti ezer valahány méternyi vasúti sínpár, akkor pl. Budapestről egészen Mecenzéfig, a Stósz-fürdő alá, a Súgó völgybe, Jászóra, esetleg elágazva Kassára… csoda szép turista vonalak működhetnének, felvirágozhatna az idegenforgalom, vonattal lehetne egybekötve a két reptér – a Liszt Ferenc és Kassa… és még nem is említettem a Tornáról pár lépésre levő Szádelői völgyet.

A korabeli krónikás (Neupauer Gyula) megörökítette a szepsi Kis-állomáson az első le- és felszállókat. A logika szerint (a fel- és leszállók illetősége szerint) a szerelvény Mecenzéfről tarthatott a szepsi „Nagy-állomásra”. A városi megállónál 1930. 05. 15-én reggel leszálltak: Mangel Salamon szepsi házaló, id. Kövér Imre és fia ifj. Kövér Imre, jászói lakosok. Felszállt Neupauer Gyula és Tache Mátyás szepsi nagyvendéglős.

Ők voltak hát az elsők. Mi meg mintha elfelejtettük volna, kik voltak 2003. február 2-án a mostanáig utolsó utasok. Igaz, csak részben voltak ők utolsók, hiszen azóta ment már Kassáról Mecenzéfre nosztalgia vonat. Nem is egyszer. A vidékünkön elhíresült „motorka” (viccesebben „Mánta-expressz”) 21. századi útjairól részlesebben tájékozódhat, aki felkeresi a https://www.vlaky.net/servis/sprava?id=2457&print=1&host=www.vlaciky.sk (2020.05.11.), vagy találhat még képeket a https://www.zubacka.sk/sk/galeria/rusnoparada-2018-kosice/ (2020.05.12.), oldalon, illetve magárol a vasút vonalról, a Husonyicza Gábor által működtetett http://www.vasutallomasok.hu (2020.05.12.) oldalon, vagy a https://www.zeleznicne.info/view.php?cisloclanku=2014060008 (2020.05.12.) oldalakon is. 

 1.          2.      

  3.        4.    

              1. A "Kisállomás" elhanyagolt állapotában       

              2. A felújított "Kisállomás"                             

              3. Vigyázz, ha jön a vonat!                       

              4. Neupauer Gyula - egyike az első utasoknak 

Történelmünkből- itt tekinthető meg a prezentáció az 2018-as Szepsi Gyülekezeti Napok előadásáról:

http://halaszpeter.com/images/PDF/Szepsi-es-az-Elso-vilaghaboru_02.pdf

70 éve már. Akkor véget ért egy nagy háború. Talán a legnagyobb az emberiség történetében. Halál és szenvedés kísérte végig, hosszú éveken át. Aki túlélte, kezdhette újra. Nehéz, nélkülözésekkel teli életet. Aki később született, borzongva hallgatta a történteket. Sokan magyarázták, magyarázzák. Szinte mindenkinek mást jelent. Vidékünkön gyakori vele kapcsolatban a gyász. A könnyek az odaveszett, megnyomorodott családtagok után. Lassan feledés övezi a régi fájó érzéseket, ellaposodnak a régi sírok, emléktáblák emelkednek helyettük. Az ismeretlen katonák már talán végleg ismeretlenek maradnak. A nyughelyüknek azonban meg kellene maradnia, figyelmeztetésként az utánuk, utánunk jövőknek.

Volt, aki itt vesztette életét és nem tudjuk, hogy honnan jött, hol sírtak utána. Volt, akit máig siratunk, mert nem tudjuk merre végezte be életét. Voltak sokan olyanok is, akik itthon haltak meg, talán nem is a háború fegyverei által, csak a nélkülözés, a gyógyszerek hiánya, vagy a háború miatt legyengült szervezete nem tudta már felvenni a harcot a jövőért. Mind, mind áldozatok. A front, a politika mindkét oldalán. ahogy telnek az évek, lassan a kiváltó okok is elhalványulnak. Csak a miért, az értelmetlen ok az erőszakos távozásra, a válogatás nélkül kaszáló halál, a háború, csak azt tudná az utókor feledni. Vagyis nem szabad felednie. A sebek a régi sérülések emlékei, figyelmeztetnek, hátha elkerülhetők az újabb hegek, sérülések. Hátha tanult az emberiség saját hibáiból. Hátha. Remény és fájdalom. 

NAGY REMÉNYSÉGŰ IFJAINKNAK!

II. Endre királyunk 1222-ben, Cletus, egri prépost, királyi kancellár által törvénybe iktatott Aranybullájának VII. Cikkelyére – („Ha a király az országon kívül sereget akar vinni a nemesek ne legyenek kötelesek vele menni, hanemha az Ő pénzéért…”), valamint az utolsó, XXXI. Cikkelyre („…hogy ezen mi engedelmünk és szerzésünk mind a mi időnkben, mind az utánunk következők idejében örökké hatható legyen s fennmaradjon,… 2. §…Hogyha pedig mi e mostani rendelésünk ellen cselekednünk, vagy valaki a jövendő királyok közül valamikor ellene akarna járni, ezen levelünknek erejével,, anélkül, hogy valami hűtlenség gyalázatjában essenek mind a püspökök, mind más jobbágyok és az ország nemesei mindnyájak és egyenként is a…szabadon ellenünk állhassanak és ellenünk mondhassanak örökké…”) hivatkozva a szabadságért zászlót bontott a nemesség, a nemzet, a nép(-ek), 167 éve, 1848. március 15-én. A szepsiek is. Az 1848/49-es szabadságharcban Szepsiből, illetve közvetlen környékéről, tevékeny részt vettek: 

Csörghe László nemzetőr kapitány,

Dávid Gáspár,

Fodor János,

Fuchs Mátyás, Nagyidáról,

főtisztelendő Füzeséri Füzesséry Pál alesperes,  

      tiszteletbeli sági prépost

Góts János, 

Halmy Gábor főhadnagy,

Hardonyi László, 

Királyhelmeci Szentpétery Sándor őrnagy,   

      Makrancról,

Kukoro Károly,

főtisztelendő Lacsny Vince, esperes,

nagytiszteletű Márkus György,

Paszter András, 

Persenszky Mihály, 

Schwartz Mihály Nagyidáról,

Staut Adolf ezredes,

Steer Sámuel,

Vértesi Mezőssy Pál örnagy, Bodollóból,

Weisz Ferenc Zsarnóoról,

Wohlgemuth Herman Zsarnóról

és mások.

A mai szepsiek vasárnap, 2015. március 15-én rájuk emlékeztek. a helyi ravatalozó előtt felállított kopjafánál és az emléktáblánál beszédet mondott Iván László, megyei képviselő, az MKP járási elnöke, volt alpolgármester, Varga Balázs református lelkész, dr. Vakles Attila görögkatolikus parókus, mons. Gábor Bertalan pápai káplán, r. kat. esperes. Fellépett a helyi katolikus dalárda. A koszorúzás a temetőben folytatódott a szabadságharc résztvevőinek sírjánál. 16 órától a művelődési központ nagytermében folytatódott a műsor, ahol fellépett a helyi asszonykórus és a magyar tannyelvű alapiskola diákjai.

"Őrmester úr, mitül véres a lába,

Talán bizony ellőtték a csatába?"

- Ellőték a jobb lábam a hajlásba,

Meg köll halni fiam a csatába! -"

                (Bakanóta 1914-ből)

"...Mikor möntem a magam falujába

Kilenc magyar zászló vót egy sorjába

Kilenc magyar zászlót őszi szellő lengeti

Egy anya se tuggya, fiát mire neveli..."

                                                (Bakanóta)

"...Októbernek elsejével el köll masírozni

Akkor fogsz te kisangyalom keservesen sírni.

Semmi babám semmi, úgy köll annak lenni

Mindenféle szerelemnek vége szokott lenni..." 

                                                       (Bakanóta)

 (Az idézettek Somogyváry Gyula: Virágzik a mandula (1937) c. könyvéből valók)