Tisztelt ünneplők!
(Elhangzott Szepsiben az 1848/49-es emléktábla és kopjafánál)

   Vannak az ember életében ihletett pillanatok. Hasonlóan vannak ezzel a nemzetek is. 
Ebben az esetben gyakran évekről is beszélhetünk. Ilyen időszak volt 171, illetve 170 évvel 
ezelőtt a két forradalmi esztendő. 1848/49. Március 15-én indultak be az események. 
A nemzet kiállt a szabadságért. Így volt ez nálunk, Szepsiben is. Az akkor még jóval kisebb 
városkánkban és környékén is akadtak sokan, akik megérezték az idők szavát. 
Egy részüknek a nevét megörökítettük a márványtáblán itt a kopjafa tövében.
   Az 1848/49-es szabadságharcban Szepsiből, illetve közvetlen környékéről, 
tevékeny részt vettek:
Csörghe László nemzetőr kapitány,
Dávid Gáspár,
Fodor János,
Fuchs Mátyás, Nagyidáról,
főtisztelendő Füzeséri Füzesséry Pál alesperes, tiszteletbeli sági prépost
Góts János,
Halmy Gábor főhadnagy,
Hardonyi László,
Királyhelmeci Szentpétery Sándor őrnagy, Makrancról,
Kukoro Károly,
főtisztelendő Lacsny Vince, esperes,
nagytiszteletű Márkus György,
Paszter András,
Persenszky Mihály,
Schwartz Mihály Nagyidáról,
Staut Adolf ezredes és még sokan mások.
Büszkék lehetünk rájuk. Voltak közöttük magyarok, szlovákok, mánták, (németek), zsidók 
és romák (cigányok) is. Ez nem volt meglepő mert már a Rákóczi szabadságharcban 
is láthattuk ennek előjeleit. Sajnos manapság szokás lett egy bizonyos kisajátítása 
a történelemnek, a hősöknek és a mozgalmaknak is. Egy-egy nemzetnek kizárólagosan az egyik 
oldalon találnak helyet. A valóságban, amint ezt pl. az aradi vértanúk esetében is láthatjuk, 
voltak közöttük többféle nemzetnek a fiai, többféle felekezetnek a hívei. Nem osztrák, német 
akasztott magyart, hanem valójában az elnyomó hatalom akasztott szabadságharcosokat. 
Éppen az idén a pozsonyi ünnepségen hangzott el, hogy a szabadságharcban 20 – 30 ezer szlovák 
vett részt a forradalom oldalán a harcokban, hogy Kossuth Lajos, aki tudott szlovákul is, 
ezekkel saját anyanyelvükön beszélt többször is. 
És a másik oldalon is voltak németek, magyarok és szlovákok is. Mi most a szabadságharcosokról 
emlékezünk meg.
Tisztel ünneplő közönség! 
Különös dolog a számmisztika. A 8-as és 9-es  éveknek különös helye van a történelemben. 
Fontos, korszakváltó események zajlottak ezekben az években. Hol pozitív, hogy negatív 
előjellel, hol felbukkan mindkettő. Gondoljunk csak 1848/49-n kívül 1919-re, vagy 1939-re, 
1948-ra, 1968-ra, 1989-re. Ezek az évek előre, vagy hátra fordították az emberiség fejlődését, 
sorsát.1848/49-et a jövőért folytatott harc és a szabadságvágy vezérelte. Nemhiába nevezték 
csillagnak az 1848-as évet. 
Azok a szepsiek, akik abban a szerencsében részesültek, hogy tevékeny részt vehettek 
a szabadságharcban, Ők megérdemlik a tiszteletteljes főhajtást és a megemlékezést, azt, hogy 
soha ne feledjük el őket. Szepsi hőseink között sok tehetséges ember akadt. Itt volt például 
a Halmy család egyik tagja Halmy Gábor főhadnagy, aki 170 éve életét áldozta a szabadságért. 
A Halmy család Szepsiben és Bodollóban volt honos, de Kassán is lerakta névjegyét. Hiszen, 
példának okáért a család egyik későbbi generációjának tagja doktor Halmy Károly ügyvéd volt 
az első, aki 1906 júniusában léghajóval Kassa fölé emelkedett. Szepsi lakos volt, 
itt nyugszik ő is,  a temetőben, de a sportéletet egy nagyobb városban, Kassán szervezte. 
   Staut Alajos édesapja József Kassán több könyvet és kalendáriumot adott ki. Ő maga Klapka 
György oldalán harcolt, védte Komáromot, az utolsó pillanatig. Utána kegyvesztett lett, 
de tehetségét végül olyannyira elismerték, hogy először Felsőmecenzéfen és Lúciabányán  
dolgozott mint bányamérnök, a kiegyezés után visszahívták a hadseregbe, visszakapta rangját 
és ezredesként hunyt el.
   Csörghe László nemzetőr kapitányunk a város szabadságharcosait vezette mindkét kassai 
csatában. Ők nem járták akkor sikerrel, de később ő is királyi táblabíró lett. Házuk ott állt 
a mai posta helyén. Sírját fűvel benőve megtaláltuk pár éve a családi sírkertben 
és helyreállítottuk. Ők mindnyájan bizonyították életükkel a szabadság gondolatához való 
hűségüket, rátermettségüket és tehetségüket. 
Az sem véletlen, hogy a kokárdák elterjedését 1848. március 15-hez kötjük. Viselte azokat 
akkor szinte mindenki, grófok, tábornokok, miniszterek, a hölgyek a korzókon, a mesteremberek 
és a közkatonák is. Mi ez, ha nem a szabadság és az egyenlőség jelképe. Viselték magyarok, 
szlovákok, németek és zsidók is.
Az idén 1849-nek van 170 éves, kerek évfordulója. A szabadságharc története 1848. márciusában 
kezdődött, 1849-et sokszor hajlandóak vagyunk Világoshoz és Aradhoz kötni, megfeledkezve az év 
első felében, a tavasszal erét eredményekről, sikerekről. Pedig valójában akkor születtek 
a legnagyobb hadi sikerek, akkor volt a győztes csaták is, egészen addig, amíg az orosz cár 
nem sietett „kollégája” az osztrák császár segítségére. 1849-ben, amikor Szepsit elözönlötték 
a kozákok. Akkor is akadtak hősök, aki még fegyvertelenül is szembe mertek nézni az ellenséggel. 
Ilyen volt Márkus György református tiszteletes, Füzeséri Füzesséry Pál katolikus alesperes, 
tiszteletbeli sági prépost és néhány további városatya, akik Szepsiben maradtak, 
félrevezette a megszállókat, üres gabonavermeket mutattak meg az élelmet követelő, szuronyokkal 
fenyegetőző kozákoknak. Magyar, szlovák, német és zsidó, katolikus és református, mind együtt 
álltak a szabadság oldalára.
   Itt volt végül nálunk, ha később is, Folkusfalvi Lacsny Vince is, aki 1848/49-ben, 
akkor még Monokról, mint ottani római katolikus adminisztrátor részt vett a harcokban. 
Megfizetett érte, Munkács várbörtönében sínylődött, majd évekig kérelmezte, hogy újra méltó 
helyre kerülhessen. 1870-től 1889-ig volt itt nálunk esperes plébános. Itt halt meg, itt is 
temették el, sajnos nem ismerjük a sírjának a helyét. De nem csak mint lelkiatya, 
szabadságharcos tett tanúságot tehetségéről. Történész is volt, sok írása jelent meg országos 
szaklapokban. Nemzetét és Szepsi szolgálta. Az ő példája, és Csörghe László példája is 
emlékeztet arra, hogy a szabadságharc után jöttek évek, sőt évtizedek, amikor a feledés 
homályába igyekeztek belenyomni emléküket. Ez csak részben sikerülhetett. Csörghe László 
sírköve már előkerült a gyepszőnyeg alól, a többiek emlékét is sikerült részben előásni 
a levéltárak és könyvtárak sokszor penészes, poros könyvei alól.
   Emlékezzünk, mert akikre emlékszünk, azok itt maradnak velünk. Emlékezzünk, miattuk, 
magunkért és legfőképpen a jövőnkért. A jövőért, a szabadságért, értékeinkért, amiért ők sokan 
az életüket adták, de legalábbis az életüket szentelték a nem célok megvalósítására, érettünk, 
mindnyájunkért, magyarokért, szlovákokért, mántákért, zsidókért, romák – cigányokért, 
reformátusok, katolikusok, evangélikusokért és más vallásbéliekért… Mert a szabadság mindenkié, 
aki becsüli s másikat és védi saját értékeit. A szepsi értékeket, 
a valaha volt Szekeres-falva, Szepsi lelki, kulturális kincseit. A mi örökségünket.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
                                                         PhDr. et ThMgr. Halász Péter, Szepsi

                                                              (Fotók: Zborai Imre)    

    Harminchatodszor kerül megrendezésre a Szepsi Csombor Márton Napok. Városunk egyik leghíresebb személyiségére emlékezve, fejet hajtunk a 760 év    minden  itt született, itt tevékenykedett személyisége előtt is. Mindenki, aki tett, harcolt azért, hogy Szepsi Szepsi lehessen, hogy kis településből „villa  Zekeres,  Szekeresfalvából” lassan 900 éve (az első írásos emlék Szepsiről 1255-ből való és több mint száz évvel korábbi állapotokra utal) egy 11 ezer lakosú  kisváros  lehessen. Régi irodalmi nagyságokkal, királyi városi titulussal (Nagy Lajos királyunk idején, egy rövid ideig), szerteágazó egyházi és ipari  (mesterségbeli, céhes)  kapcsolatokkal tarkítva. Emlékezni azért kell, hogy maradjon esélyünk a jövőre is. „Gyökereinkkel erősítsük jövőnk alapjait.”  Közhelynek hangzik, de  megkerülhetetlen és igaz. Köszönet mindenkinek, aki Szepsiért élt és alkotott.

2014. szeptember 7-én, vasárnap a r. kat. és református istentiszteletek között a szepsi Szojka-kapu másolatánál emlékeztünk a város két legnagyobb természeti katasztrófájára az 1794-e (220 éve) és az 1644-es (370 éve) nagy tűzvészek okozta károkra és emberáldozatokra. Az 1794. augusztus 27-én Zergely János lakatosmester műhelyéből elterjedt a várost pusztító legnagyobb tűzvész. Ezt idézi az újonan felavatott emléktábla a Szojka-kapu másolatán. Az emlékltábla avatáson részt vettek a város képviselői és mindkét nagy történelmi egyház lelkészei.