Az idén, 2014-ben egy szomorú esemény 220. évfordulójára emlékezünk. 1794. augusztus 27-én volt Szepsi történetének legnagyobb tűzvésze. Szinte az egész város leégett. Egy kis szikrából hatalmas tűz keletkezett, amely szinte az egész várost elemésztette. Megégtek a templomok, a tornyok, megolvadtak a harangok. Mindhárom templom romokban állt. A katasztrófa emberi áldozatokat is szedett. Úgy tartja a hagyomány, hogy a régi városból csak egyetlen egy fa kapu maradt meg épen - az ú. n. „Szojka kapu”.
Lerójuk tiszteletünket elődeink a valamikori bátor és hithű szepsiek előtt. 165, százhatvanöt éve, hogy fellobbant a szabadság utáni vágy lángja. Az akkori világ alig tudta elhinni, hogy ez az ország, ez a nép, képes kifejezni szabadságvágyát, szembeszállni egy akkori világhatalommal.
Manapság gyakran elemzik, hogy mennyire lehetünk nemzetiek, illetve mennyire kell európainak lennünk. Mi, úgy tűnik, kellünk a világnak. Ha nem így lenne, már régen eltűntünk volna a történelem süllyesztőjében. Szellemi termékenységet adunk a többi népnek, de ez nem tölthet el minket hamis büszkeséggel, nem vagyunk különbek másoknál, de nem is vagyunk másodrangúak! Ma sokat beszélnek a világpolgárságról is. Az igazi világpolgár a keresztény ember, mert Krisztus mindenkit megváltott. A hittel együtt kell őriznünk nemzeti identitásunkat, hovatartozásunkat.
Milyen szerepe volt Szepsinek a szabadságért folytatott harcban? Elődeink, megértetve az idők szavát, szabadcsapatokat szerveztek. Vezetőjük, Csörghe László nemzetőr kapitány volt. A szakasz tagjai, az egyik napról a másikra váltak katonává és indultak Kassára, szembenézni gróf Franz Schlick altábornagy túlerőben lévő seregével. A szabadcsapatban olyan neveket találunk, mint Góts János, Fodor János, Hardonyi László, Paszter András, Persenszky Mihály, Kukoro Károly és mások. Abaúj vármegye Sárossal együtt a 7. hadmegyéhez tartozott. Közösen hozták létre a 20. honvédzászlóaljat. 1848. augusztus 26-án Kassán négy zsujtai önkéntes volt az első jelentkező – Karsa János, Jantó Bertalan, Karsa Ferencz és egy cigánylegény Tato József. December 10-re 9 ezer gyalogos, 332 lovas és 15 löveg állt készenlétben. A Kassai csata akkor elveszett. A szepsiek, életüket mentve, az erdőkön át, gyalog tértek haza. A továbbiakban már nem vettek részt a harcokban. Akadtak viszont mások, akik az egész szabadságharcot végig harcolták. A résztvevők közül kiemelkedik Halmy Gábor főhadnagy, akinek a sírját évente felkeressük az ünnep alkalmából. Ott volt a szabadságharcosok között egy szlovák származású fiatalember, Lacsny Vince, aki Világos után évekig raboskodott Munkács várában. Később Szepsiben lett katolikus plébános. Staut Adolf a végsőkig kitartott a szabadságért folytatott harcban. Mint honvédőrnagy Klapka György vezérkarához tartozott a Komáromi várban. Hivatásos katona volt. Később ezredesi rangig vitte. Királyhelmeci Szentpétery Sándor őrnagy, ugyancsak Komárom védői közé sorolható. Ő Makrancon született és ott is halt meg. Vértesi Mezőssy Pál őrnagy Munkács várparancsnoka volt, később Aradon kötél általi halálra ítélték, ezt 18 év várfogságra változtatták, majd mégis kegyelmet kapott. Ez a szabadságharcos 1800-ban született Bodollóban. Akik a végsőkig kitartottak, azokhoz utolsó napiparancsában így szólt Klapka György tábornok a komáromi várban: „…A legmagasztosabb feláldozással törtünk a kitűzött cél felé. Megtettük, mit ember a saját erejével tenni képes, pirulás nélkül állhatunk Isten és a világ színe elé!...”
Mi, bódvavölgyiek is ott voltunk hát a szabadságharcban. Magyarok, németek, szlovákok, cigányok és zsidók is. Régi iratok megörökítették, hogy környékünkről többek közt Dávid Gáspár, Steer Sámuel szepsi, Fuchs Mátyás és Schwartz Mihály nagyidai, Weisz Ferenc és Wohlgemuth Herman zsarnói zsidó polgárok vettek részt a harcokban. 1849-ben, amikor Szepsit elözönlötték a kozákok, akkor is akadtak hősök, aki még fegyvertelenül is szembe mertek nézni az ellenséggel. Ilyen volt Márkus György református tiszteletes, Füzeséri Füzesséry Pál katolikus alesperes, tiszteletbeli sági prépost és néhány további városatya, akik Szepsiben maradtak, félrevezette a megszállókat, üres gabonavermeket mutattak meg az élelmet követelő, szuronyokkal fenyegetőző kozákoknak. Magyar, szlovák, német és zsidó, katolikus és református, mind együtt álltak a szabadság oldalára. A mi városkánkat is magával ragadta a forradalom szelleme. Az a legkevesebb, hogy évente egyszer, a koszorúzás alkalmából elhangozzanak azoknak a szepsieknek a neve, akik akkor a szabadság oldalára álltak.
555 évvel ezelőtt, 1458-ban, Szepsiben már jónevű iskola működött. Vezetője Simon mester abban a házban tanította za ifjúságot, ahol ma a Nyugdíjasok Klubja áll.
